Index Vakbarát Hírportál

Disznókat loptak, hogy ezzel egészítsék ki a fizetésüket

2023. november 28., kedd 17:19

Egy Tiszacsege térségében található telepről még szeptemberben elloptak öt sertést. Mint később kiderült, a tolvajok a telepen dolgoztak, és azért lopták el az állatokat, mert ezzel szerették volna kiegészíteni a fizetésüket.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a Facebookon számolt be arról, hogy lopás történt egy Tiszacsege térségében található telepen. A telep képviselője tett bejelentést még szeptember 10-én arról, hogy eltűnt tőlük öt sertés – olvasható a bejegyzésben.

Mint írták, a rendőrök hamar rájöttek arra, hogy ott dolgozók is részt vehettek a bűncselekmény elkövetésében, és kiderült az is, hogy a cég egyik alkalmazottja találta ki az egészet.

Keresett egy vevőt, akit a telephelyre hívott a megbeszélt időpontra, majd szólt öt kollégájának, hogy segítsenek az állatokat felterelni a szállítóra. Munkatársait arról is tájékoztatta, hogy erről az üzletről a vezetőség nem tud, azonban biztosította őket arról, hogy mindenki megkapja a fizetséget a közreműködésért

– írják.

A 47 éves férfi részletes beismerő vallomást tett, és azt is elmondta, hogy a fizetésüket akarták kicsit kiegészíteni. A férfivel és társaival szemben lopás vétség miatt folytatott nyomozást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság.

A rendőrök az ellopott állatokat visszaadták a gazdaság tulajdonosának. 

Rovatok