Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap késés után elindult a Szeged–Szabadka közötti vasúti forgalom

2023. november 28., kedd 08:41

Kedden jelentette be a kormány, hogy elindult a Szeged–Szabadka közötti vasúti személyforgalom. A vonat a 45 kilométeres távot másfél óra alatt teszi meg a magyar város és a vajdasági település között.

Nagyjából négy hónappal ezelőtt tett ígéretet a kormány arra, hogy idén októberben elindul a Szeged–Szabadka között közlekedő személyvonat-forgalom. Az indulás végül tolódott, mivel a magyar oldalon nem sikerült időben befejezni a fejlesztési munkálatokat.

Egészen két héttel ezelőttig nem lehetett tudni, mikor is valósul meg az indulás, azonban november 14-én Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán bejelentette, hogy november 28-án elindul a személyforgalom a két város között. 

Közös célunk az, hogy egy utasbarát menetrendet alakítsunk ki, amely a szabadkai és szegedi lakosok utazási igényeit tartja szem előtt

– fogalmazott akkor a tárcavezető.

Kedd reggel a Magyar Kormány is megtette a hivatalos bejelentést, miszerint valóban elindult a vasútforgalom Szeged és Szabadka között.

Fontos vasúti beruházás: elindult a személyforgalom a Szeged és Szabadka közötti vasútvonalon

– fogalmaztak a posztban. Kiemelték, hogy modern vasúttal kapcsolják össze a Vajdaságot Magyarországgal, ugyanis a két város közötti 45 kilométeres távolságot másfél óra alatt teszi meg a MÁV vonata. 

Cikkünk megjelenése után nem sokkal a kormány hivatalos Facebook-oldaláról eltűnt a bejegyzés. A történtek miatt megkerestük a Közlekedési Minisztériumot, válaszukat követően cikkünket is frissíteni fogjuk.

A MÁV is bejelentette

Honlapján tette közzé a Magyar Államvasutak a hírt, miszerint 8 év után újraindult a személyforgalom Szeged és Szabadka között. 

A Mávcsoport oldalán olvasható, hogy mostantól 10 járat – tehát 5 vonatpár – közlekedik a magyar és a vajdasági város között, ezzel is megkönnyítve a két ország között rendszeresen ingázók dolgát. 

Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat.

A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény IC-vel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

Rovatok