Index Vakbarát Hírportál

Üres sörösdobozokkal dobálta meg a másikat, verekedés lett a vége

2023. november 28., kedd 07:08

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben, akik közös italozást követően egy buszmegállóban verekedtek egymással.

A vádirat szerint a két férfi tavaly nyáron a Tatabányai járás egyik községének buszmegállójában együtt italozott, majd vita alakult ki közöttük. Az egyik férfi üres sörösdobozokkal dobálta meg a másikat. A másik férfi erre válaszul ököllel fejen ütötte a dobáló férfit – olvasható az ügyészség honlapján.

Ezután a megütött férfi a buszmegálló oldaláról lefeszített egy díszlécet, és azzal vitapartnerét három alkalommal megütötte. Emiatt a díszléccel megütött férfinak nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban a cselekmény alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására is.

A díszléc lefeszítésével 20 000 forint rongálási kára keletkezett az önkormányzatnak.

Az ügyészség a Tatabányai Járásbírósághoz benyújtott vádiratban a díszléccel megütött férfival szemben garázdaság vétsége miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pártfogó felügyelet elrendelésére, a neki sérülést okozó férfival szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

Rovatok