Index Vakbarát Hírportál

Határidőre véget ér az 1-es vasúti fővonal felújítása

2023. november 30., csütörtök 06:59

Hegyi Zsolt, a MÁV-Start szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese szerint a vasúttársaság határidőre elkészül az 1-es vasúti fővonal felújításával, de a munka folytatódni fog, hiszen egyelőre 10 vonatból csak 8 tartja a menetrendjét a pályák állapota vagy járműmeghibásodások miatt.

„A határidő december 9-e, és ezt tartjuk. Múlt héten lezárult a felújítás legnehezebb, legösszetettebb szakasza, így újra részlegesen, egy vágányon közlekednek a vonatok a győri fővonalon. Az ötös vonalon pedig – ez három héten át az egyes vonalról elterelt tehervonatok kerülő útvonalaként szolgált – megszűnt a rendkívüli, átmeneti időszak, így újra teljes szakaszon járnak a személyvonatok Komárom és Székesfehérvár között is. Feltétlenül meg szeretnénk köszönni utasaink mellett az árufuvarozó partnereink türelmét és megértését is” – mondta Hegyi Zsolt az 1-es fővonal felújításáról a Világgazdaságnak adott interjújában. 

A MÁV-Start szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese többek között arról is beszélt, hogy 

Rovatok