Index Vakbarát Hírportál

A halálozások aránya még mindig meghaladja a születésekét

2023. november 30., csütörtök 11:43

Az előzetes KSH-adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született és 10 706 ember halt meg. 2022 októberéhez képest a születések száma 5,9, a halálozásoké 6,7, a házasságkötéseké pedig 9,6 százalékkal csökkent.

Októberben 7089 gyermek született, 5,9 százalékkal, 444 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. A KSH jelentése szerint idén októberben 10 706 ember halt meg, 6,7 százalékkal, 769-cel kevesebb, mint 2022 azonos hónapjában. A természetes fogyás a 2022. októberi 3942-vel szemben 3617 fő volt. Közölték azt is, hogy októberben 4261 pár kötött házasságot, ami 9,6 százalékkal, 451-gyel kevesebb a 2022. októberinél.

Kétezerrel kevesebb gyermek született

Január és október között 71 778 gyermek jött világra, 2,7 százalékkal, 1999-cel kevesebb a 2022. január és októberi időszak között. Ezen belül január és március közt 7,7 százalékkal több, míg áprilisban 2,1, májustól júniusig 9,3, július és október között 6,0 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,52, ami egy évvel korábban 1,53 volt.

Január és október között 104 404-en haltak meg, 7,5 százalékkal, 8451-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban és februárban 11, március és június között 4,2, július és október között pedig 8,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában − ismertette a KSH adatait az MTI.

Lassult a népességfogyás

A KSH szerint ezer lakosra 9,0 élve születés és 13,1 halálozás jutott. Az élve születési arányszám 0,2, a halálozási arányszám pedig 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2022. január–októberinél, ennek következtében a természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 4,1 ezrelékre mérséklődött. 2023. január–októberben ezer élve születésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakának értékénél.

Megjegyezték, hogy a halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 32 626 fő volt, ami 17 százalékkal alacsonyabb a 2022. január–októberi, 39 078 fős értéknél.

A házasságkötések is bezuhantak

Ebben az időszakban 44 372 pár kötött házasságot, 24 százalékkal, 13 633-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-februárban 45, március–áprilisban 31, május–augusztusban 23, szeptember–októberben 9,7 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban – tették hozzá.

A házasságkötési arányszám 5,6 ezrelék volt, 1,6 ezrelékponttal kisebb, mint egy évvel korábban – közölték. Az adatok szerint 2022 novembere és 2023 októbere között 86 492 gyermek született, 2535-tel, 2,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. 127 995-en haltak meg, 17 086-tal, 12 százalékkal kevesebben a megelőző 12 havinál. Hozzátették: 50 334 pár kötött házasságot, 15 892-vel, 24 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Rovatok