Index Vakbarát Hírportál

Saját, ellopott autójával gázoltak halálra egy férfit Vácon

2023. november 30., csütörtök 16:34

Vádat emelt az ügyészség két férfi ellen, akik egy járó motorral hátrahagyott autót akartak ellopni tavaly Vácon. A sportkocsi tulajdonosát a bűncselekmény elkövetése közbe gázolták halálra.

A vádirat szerint az elkövetők 2022 október 2-án éjszaka egy váci dohánybolt előtt  alkoholt fogyasztottak – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

Mint írták, a sértett a dohánybolt előtt járó motorral állt meg autójával, a két vádlottól pár méterre. Miután a jármű tulajdonosa bement boltba, a két elkövető beszállt a sporkocsiba, ahonnan el akartak hajtani. A sértett kirohant a boltból, és az autója elé állva próbálta a tolvajok útját állni.

A vád szerint a járművet vezető elkövető gyorsított, így a sértett az autó motorháztetőjére került, majd a földre zuhant. A kormánynál ülő férfi ismét gázt adott, majd elvesztette az uralmát az jármű felett és egy közeli fának, majd egy oszlopnak hajtott. Az ütközés után mindkét vádlott kiugrott az autóból és gyalog távoztak. 

Az autó tulajdonosa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt. 

A Pest Vármegyei Főügyészség az autót vezető férfival szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, míg a mellette ülő másik elkövetővel szemben jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat – tették hozzá a közleményben. Az autótolvajokról egy videót is megosztott az ügyészség.

Rovatok