A kormány ígéretének megfelelően december 15-én, délben adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán megosztott videóban.
Menczer Tamás azt mondta: ez egy régen várt fejlesztés a régióban, és a beruházásnak rendkívüli jelentősége van, hiszen nagyban megkönnyíti a Pátyon, Biatorbágyon, Budajenőn, Telkiben és Budakeszin élők mindennapjait.
Hozzátette, hogy már készül a pátyi elkerülő szakasz is, amelyet tavasszal adnak át. Az államtitkár jelezte, hogy a teljes beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati finanszírozással valósul meg.
Emlékszem, jól és pontosan emlékszem, hogy az egész még a covid alatt kezdődött, akkor Szijjártó miniszter úr vezette a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzset, és én ekkor tudtam ezt a fejlesztést az asztalra tenni. Majd Szijjártó miniszter úr támogatásával tudtam áttolni az operatív törzsön, ezt követően pedig áttolni a kormányon"
– fogalmazott Menczer Tamás.
Az államtitkár egy nagy közös sikernek nevezte, hogy ezek a fejlesztések a háború és a szankciók ellenére folytatódtak és befejeződnek. Menczer Tamás a videó végén megköszönte a budakörnyéki emberek türelmét és bizalmát.