Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt egy férfi Budapesten, a nyomozók már csak holttestére találtak rá

2023. december 2., szombat 14:48

Megöltek egy férfit Budapesten, egyelőre ismeretlen okból. A hatóságok korábban keresték a férfit, akiről később derült ki, hogy már nincs életben. A gyilkosságot egy 30 éves férfi követhette el, a rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

Egy budapesti férfi november 30-án tett bejelentést a rendőrségen, hogy testvére előző nap délután elment otthonról, és azóta elérhetetlen, nem tudja, hol tartózkodik, és a telefonját sem veszi fel.

A kerületi rendőrkapitányság azonnal megkezdte a férfi felkutatását. Felvetődött a gyanú, hogy a 29 éves fiatal bűncselekmény áldozata lett, ezért az eljárásba bekapcsolódtak a BRFK életvédelmi nyomozói is.

A rendőrök rátaláltak az eltűnt egyik ismerősére, akit Budapesten, a IX. kerületi Tűzoltó utcában fogtak el, majd hallgattak ki december 1-jén.

Közben az életvédelmi nyomozók és a ferencvárosi rendőrök 

egy Budapest környéki ingatlan udvarán megtalálták az eltűnt férfi autóját, és a ház melléképületében a férfi holttestét is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a nyomozók a helyszínen szemlét tartottak.

A BRFK életvédelmi nyomozói a feltételezett elkövetőt, egy 30 éves budapesti férfit emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyanúsítás ellen panasszal nem élt, de vallomást nem tett.

A kihallgatás végén K. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.

G.w.m exének unokaöccse az áldozat

Frissítés: az áldozat a rapperként ismert G.w.m exének, Nagy Melanie-nak az unokaöccse volt. A fiatal nő még két nappal ezelőtt osztott meg egy bejegyzést a Facebookon, amikor még eltűntként keresték az azóta holtan talált férfit. 

Tegnap az unokaöcsém elindult haza és nem érkezett meg. A rendőrség már kiadta körözést. A telefonja ki van kapcsolva, az autóját – ezüst színű Mercedes (kombi), rendszám: SYU-313 – sem találjuk. Ha bárki látja az autót vagy van valami információja róla kérem jelentkezzen!

írta akkor. 

Péntek délután a Borsnak ezzel kapcsolatban azt mondta: „Mi ketten nagyon közel állunk egymáshoz, olyan, mintha a vér szerinti testvérem, a legjobb barátom lenne. Itt lakott a közelünkben. Nagyon el vagyunk keseredve, nem tudom, mit tehetnénk, és azt sem tudom, mi történhetett vele. Az előjelek sajnos nagyon aggasztóak, de ő egy nagyon jó gyerek volt, soha nem keveredett bele semmilyen ügybe”.

Sajnos azt is tudom, hogy eltűnésekor nagyobb mennyiségű készpénz, és egy értékes óra is volt nála. Most épp a rendőrségre tartok, velük is meg kell beszélnem, hogy mit mondhatok, ugyanis nyomozás folyik az ügyben. Csak reménykedni tudok

nyilatkozta Nagy Melanie korábban.

Rovatok