Index Vakbarát Hírportál

Öt év börtönt kaphat a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának felfüggesztett vezetője

2023. december 5., kedd 15:54

November vége óta egy kinevezett igazgató irányítja a klinikát a Népszava szerint, azért, mert bűncselekménnyel gyanúsították meg az intézmény előző vezetőjét. A korábbi igazgatót vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a nyomozó hatóság.

November vége óta irányítja a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikáját egy kinevezett igazgató. A korábbi igazgató az Egészségügyi Tudományos Tanács Baranya Vármegyei Etikai Bizottságának elnöki posztját is betöltötte, de hirtelen távozott mindkét posztjából.

A Népszava most megtudta, hogy az állásából felfüggesztett traumatológust 3 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítják.

Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője elárulta a lapnak, hogy egy 2023. május 8-án történt feljelentés miatt vizsgálat indult a korábbi igazgató ellen. A nyomozás pedig a közelmúltban jutott abba a szakaszba, hogy meggyanúsították a pécsi orvost. A traumatológust november 22-én ki is hallgatták, de nem tett vallomást.

A cselekmény bűntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Kiss Yvette hozzátette, hogy további 3 gyanúsítottja van az ügynek, mindhármukat egyrendbeli, egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben elkövetett vesztegetés vétségével gyanúsítják. Ennél többet azonban nem árulhatott el a szóvivő, de a lap szerint kikövetkeztethető, hogy paraszolvencia miatt indult az eljárás.

A vizsgálat irányítása azért került Tolnába, mert a baranyai ügyészek elfogultságot jeleztek az ügyben.

Rovatok