Index Vakbarát Hírportál

A Csillag börtönbe kell bevonulnia Szabó Bálintnak

2023. december 5., kedd 12:34

A botrányairól elhíresült politikus az Indexnek elmondta: 19-re húzott lapot, és bejelentkezett a budapesti főpolgármesteri címre. „A börtönbüntetés retorzió” – tette hozzá az egykori szegedi képviselő, akit egy szabálysértési büntetés elmulasztása miatt csuknak le nyolc napra.

Akárcsak egy Rejtő-regényben: Szabó Bálint ügye is újabb fordulatot vett.

ezúttal a szegedi politikusnak december 11-én, azaz jövő hétfőn be kell vonulnia a Csillag börtönbe, hogy megkezdje börtönbüntetését.

A botrányairól elhíresült politikus Facebook-oldalán osztotta meg börtönbehívóját, amelyben a büntetés-végrehajtás felszólította, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönbe a személyes iratai mellett vigye magával gyógyszeres kezeléséről szóló dokumentumait, gyógyszereit és gyógyászati segédeszközeit, valamint iskolai végzettségét igazoló bizonyítványait, illetve okleveleit is.

A levélben utasítják, hogy egynapi élelmet és az évszaknak megfelelő öltözéket is vigyen magával. A szegedi közgyűlés szeptember 22-én egyhangúlag szavazta meg az önkormányzati képviselő kizárását a képviselő-testületből.

Orbán Viktor autóját üldözte az autópályán

Mint arról az Index korábban már beszámolt, a szegedi politikus összesen hét és fél hónapot töltött letartóztatásban. Idén a Pesti Központi Kerületi Bíróság másfél év börtönre ítélte, de a büntetését négy év próbaidőre felfüggesztette.

A vádirat szerint 2022. szeptember 21-én üldözőbe vette Orbán Viktor miniszterelnök – három TEK-es járműből álló – konvoját az M5-ös autópályán: nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőröket a feladatukban, és több közlekedési szabályt is megszegett, veszélyeztetve ezzel másokat. Ezt követően – egy másik vádpont szerint – Szabó Bálint a Karmelita közelében szervezett tüntetésen hivatalos személyekkel dulakodott, és percekig akadályozta a rendőri intézkedést.

A vádirat szerint a képviselő magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen, és hosszú percekre akadályozza az előállítást.

„19-re húztam lapot, és bejelentkeztem főpolgármesternek”

„A tavaly augusztusi gazdatüntetés miatt kaptam egy 40 ezer forintos szabálysértési bírságot, amit – mivel börtönben voltam, nem tudtam befizetni, ezért 8 nap elzárásra változtatták” – mondta az Indexnek Szabó Bálint, aki 2022. augusztus 20-án Budapesten a Dózsa György út egyik sávját zárta le néhány gépjárművel.

A börtönt retorziónak tartom, mert ahelyett, hogy fülemet-farkamat behúztam volna, 19-re húztam lapot, és bejelentkeztem mint főpolgármester-aspiráns Budapesten

– nyilatkozta a politikus. Különös – tette hozzá –, hogy a szegedi Csillag börtönbe kell bevonulnom, hiszen ott már nincs érvényes lakcímem.  

A szegedi politikus az Indexnek korábban elmondta: az egész élete megváltozott, megromlott a viszonya a feleségével, ezért Budapesten szeretne egyre több időt tölteni. Az ősszel beköltözött egy 12. kerületi lakásba, a Cinege utcába, Orbán Viktor kormányfő szomszédságába.

Rovatok