Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely beült a DK asztalához

2023. december 6., szerda 12:31

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke meghívta Karácsony Gergely főpolgármestert a szerda reggeli árnyékkormányülésre, amelyen azt a Budapest 2030 programot tárgyalták, amit a kormányváltás utánra ajánlanak Budapestnek és az agglomerációnak.

„Tudjuk, hogy Karácsony Gergely, akárcsak a kerületi polgármesterek, 4 éve teljes kormányzati ellenszélben dolgoznak. Nekik köszönhetően így is működőképes maradt a város, sőt számtalan olyan feladatot is ellátnak, amely a kormány dolga lenne” – írta Dobrev Klára a hivatalos Facebook-oldalán.

De meg kellett határozni az előttünk álló időszak feladatait is: az önkormányzati választások után egy gondoskodóbb, szociálisan érzékenyebb várospolitika képviseletét, amely nagyobb figyelmet fordít a külső kerületekre és az agglomerációra is. A szociáldemokrata árnyékkormány ebben kíván partner lenni

– tette hozzá.

Bejegyzésében azt írta, „hiszem, hogy Budapest csak akkor lehet a kormányváltás kiindulópontja, ha nem áll meg a város működtetésénél, hanem meg tudja mutatni, hogy képes otthona lenni mindannyiunknak”.

„Mutassuk meg az egész országnak itt, Budapesten, hogy miért érdemes kormányt és rendszert váltani!” – zárta bejegyzését Dobrev Klára.

Rovatok