Index Vakbarát Hírportál

Megválasztották az Év Üzleti Példaképét

2023. december 6., szerda 15:35

A hétvégén megrendezett Bizalom Gálán hét kategóriában ismerték el a sikeres cégvezetők munkáját, és egy valaki megkapta a Leader Of The Year díjat.

Immár hagyomány, hogy a Bizalmi Kör Vezetői Klub díjazza a magyar cégek legkiemelkedőbb vezetőit, tulajdonosait. Azonban a Corinthia Hotel nagytermében tartott IX. Bizalom Gála díjátadó ceremóniájára a gazdasági élet kiemelkedő szereplői mellett a hazai sztárvilág képviselői is kíváncsiak voltak. 

A 2011-ben útjára indított vezetői klub ma Magyarország első számú vezetői network-je, ahova kizárólag cégtulajdonosok vagy cégvezetők kerülhetnek be. A bizalmi kör tagjai a magyar versenypiac legfontosabb hatásközpontjai, piacvezetői.

A díjazottak köre

A hét kategória legjobbjait egyenként szólították a színpadra, az idei év üzleti példaképe pedig Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary ZRt. Ügyvezetője lett, így átvehette a Leader of The Year díjat. Az adó, -számviteli, -és jogi tanácsadással foglalkozó cég vezetője elmondta, ez a díj kisebb katarzis, de az elismerés a közös munkának szól, tehát a csapatát is illeti.

Az év fiatal cégvezetője a 29 éves Hajnal Ádám lett az Alias Innovations Kft.-től, aki a 31 éves Papp Gáborral, aki a Mikrovállalati kategória nyertesével együtt vallja, hogy hisznek a generációváltásban és azoknak a vállalkozóknak, akik a rendszerváltás idején kezdtek el építkezni, lassan át kell adni tudásukat és tapasztalataikat. Szerintük azért sikeresek, mert nagy céljaik vannak, amik elérésére minden erejükkel törekednek és rengeteg energiát tettek a vállalkozásaikba.

Az év női cégvezetője Kiss Krisztina, Ködmön Könyvelőiroda Kft.-től, aki a siker titkának azt tartja, hogy eldöntjük fejben, hogy sikeresek leszünk és keresni kell egy jó célt.

Digitalizációs különdíjat és a Középvállalati kategória díját is Dr. Tóka József, Dentalklinik Dr.Tóka Kft. ügyvezetője nyerte.

A Kisvállalati kategória nyertese Glósz Andrea lett, aki férjével 31 éve építi vállalatukat, ő a társ támogatását hangsúlyozta.

Nagyvállalati kategóriában Markovich Béla nyert, aki kifejtette, stratégiájuk azon alapul, hogy segítsenek az embereknek a jövő épületeit felhúzni és megvalósítani álmaikat. 

Végh Richárd a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a zsűriben foglalt helyet, szerinte a hazai piacon egyre nő azoknak a cégeknek a száma, amelyek eljutottak egy bizonyos érettségi szintre méretben, komplexitásban, nemzetközi versenyképességben.  

 

Rovatok