Egy szolnoki buszsofőr ordibálni kezdett egy 14 éves autista fiúval, mert a gyerek szendvicset vitt fel a buszra. Édesanyja jelezte, hogy a fia autista, de a sofőr tovább ordibált. A gyermek a történtek hatására pánikrohamot kapott.
„Hétfőn a szokásos időben mentem a gyermekemért a Liget úti speciális iskolához. A Széchenyi lakótelepen élünk, így amikor megláttuk, hogy jön a 24-es busz, rohantunk, hogy elérjük. Sankó kezében még ott volt az uzsonnája szalvétába csomagolva, ő már el is indult a busz vége felé. Amíg az ingyenes utazásra jogosító kártyát kerestem, a buszsofőr elkezdett üvöltözni, hogy »Ne menjél fel kajával!«” – kezdte a történetet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportálnak egy autista gyereket nevelő szolnoki édesanya, Lénárt Mónika. Mint mondta, a sofőr hangneme ijedtséget váltott ki a fiából.
A fiam ledermedt, ugyanis autizmusa miatt nem bírja az erős hangokat. Először nem is gondoltuk, hogy neki szól, a fiam továbbment, a sofőr még egyszer ráordított. Szóltam neki hogy a fiam autista, ne kiabáljon, mert ettől megretten. Azzal védekezett meglehetősen durva hangnemben, hogy ő nem üvöltött, csak szólt. Persze már mindenki minket nézett a buszon. Ezután már én is felemeltem a hangom, hogy ne kiabáljon, mert a gyerek autista
– mondta az édesanya, aki elmondta, a fia pánikrohamot kapott a történtek miatt.
„A fiam olyan állapotba került, hogy hátra sem mert menni, azonnal leült a busz közepénél. Remegett, tördelte az ujjait, próbáltam nyugtatni, de nem sikerült. Mivel Tourett-szindrómája is van, amely pánikreakcióként jelentkező akaratlan mozgás, előfordul, hogy valamibe beleüt. Már nézegette is az ablakot, végül a saját homlokába ütött bele. Felajánlottam, hogy szálljunk le a következő megállónál, de félt, hogy egy másik sofőr is így bánik majd vele” – tette hozzá Lénárt Mónika. Mint mondta, azért osztotta meg a történetet a sajtóval, mert abban bízik, hogy ezáltal nem történik hasonló más, autizmussal együtt élő gyermekkel.
Ha én nem vagyok ott vele, és ne adj’ Isten a sofőr leszállítja a buszról, mit csinál akkor egy ilyen gyerek? Ott blokkol le. Nem, nincs rájuk írva, hogy autisták, de ott van a gyerekem táskáján a kitűző, ami ezt jelzi, és ott van az én táskámon is. Előfordulhat, hogy nem veszi észre, de akkor is, milyen jogon ordít bárkivel, miért nem lehet szépen mondani valamit?
– panaszkodott a kisfiú anyja.
Az Autistákért Szolnokon Egyesület elnöke, Balogné Szabó Anita a Szoljon kérésére elmondta, azért is fontos a megfelelő kommunikáció, mert például egy autizmus-spektrumzavarban érintett ember egy ilyen negatív tapasztalat hatására elveszítheti a biztonságérzetét, és az is lehet, hogy a rossz élmény miatt soha többet nem hajlandó buszra szállni.
Az egyesület elnöke hozzátette, nem csak az autizmusban érintett vagy fogyatékkal élő gyermekek szülei, de egyetlen szülő sem szeretné, hogy egy idegen felnőtt ilyen modorban nyilvánuljon meg a gyerekével szemben.
A történtek után a Szoljon megkereste a Volánbusz Zrt-t. A busztársaság hangsúlyozta, üzletszabályzatuk szerint az autóbuszon tilos fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárhatóan nyitható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni, a járművön tartózkodni.
Ugyanakkor hozzátették, munkavállalóiknál elvárják az empatikus, segítőkész magatartást, ezért vizsgálatot indítanak az ügyben.