Index Vakbarát Hírportál

1700 kályhát osztanak ki több mint százötven település lakói között

2023. december 8., péntek 18:11

A Felzárkózó települések programban több mint százötven kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhát. A készülékekhez új kályhacső, valamint szénmonoxid-érzékelő is jár.

A Felzárkózó települések program MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint több mint 1700 hagyományos üzemű kályhát visznek az ország legszegényebb településein élő kisgyermekes családoknak, egyedül élő időseknek és nehéz helyzetű embereknek. Mint írták:

a készülékek kiszállítása hetek óta tart, az utolsó darabokat a napokban adják át a rászorultság alapján kiválasztott családoknak, egyedül élő időseknek.

Az érintett települések többsége Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Heves és Baranya vármegyékben található, ahol a felzárkózást segítő programokat megvalósító karitatív szervezetek hosszabb ideje Jelenlét Pontot működtetnek, és ismerik a legnehezebb körülmények között élő családokat – közölték. Jász–Nagykun–Szolnok vármegyében két település – Tiszabő, Tiszabura – csatlakozott a programhoz – jegyezték meg.

Az új kályhákat jellemzően azokba a háztartásokba viszik, ahol eddig is csupán egyetlen helyiség fűtésére volt lehetőség, sok helyen pedig már régóta elhasználódott, átégett készülék helyére érkezik az új, gazdaságosan és biztonságosan működtethető kályha.

A készülékhez új kályhacsövet és szénmonoxid-érzékelőt is kapnak a családok.

A berendezéseket az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programnak (EFOP) köszönhetően, Fókuszban a gyermek projekt támogatásával szerezték be a Felzárkózó települések programban – írták.

Rovatok