Az üzletember nem először írt könyvet, korábban már két olyan kötetet jelentetett meg, amely budapesti épületek történetét mutatta be.
A Gellért Szálló felújítása jelenleg is tart, ehhez kapcsolódóan Zsigmond Gábor történész és Tiborcz István üzletember, a miniszterelnök veje közösen írták meg a szálloda átfogót történetét, ami Hotel Gellért. Történelmi vendégéjszakák címmel jelent meg – adta hírül a tudas.hu. A szerzőpárosnak ez már a harmadik, budapesti épületek történetét bemutató kötete.
Tiborcz István szerzőtársa Zsigmond Gábor közösségi oldalán arról ír, hogy a Gellért Szálló vitathatatlanul a 20. századi magyar történelem egyik lenyomata. A könyv egyik szerzője szerint talán nem is volt az elmúlt nagyjából száz évben olyan fontos politikus, művész vagy tudós ember, aki ne fordult volna meg a Duna-parton fekvő fővárosi hotelben.
Ehhez a történelmi örökséghez nyúltunk hozzá. És ez minden értelemben igaz, hiszen az apropót is az adta, hogy az ország leghíresebb történelmi szállodája minden elemében, az örökségét tiszteletben tartva újul meg. Ellopott tábornoki autóról, Horthy Miklós lakosztályáról, Miss Európa kalandjairól, Rákosi zűrös unokahúgáról és még rengeteg elképesztően izgalmas történetről szól ez a könyv
– fogalmaz Zsigmond Gábor.
Ahogyan arról már beszámoltunk, a Tiborcz István többségi tulajdonában álló BDPST Group egy évvel ezelőtt döntött a Gellért Szálló megvételéről és annak korszerűsítéséről. Tiborcz István szerint a Gellért Szálló megvételekor azt mondta, hogy a hotel megújítása fontos mérföldkő lesz a teljes felső kategóriás budapesti szálláshelykínálat fejlesztésében. Tiborcz István novemberben adott interjút az Indexnek, a cikket ide kattintva olvashatja el, ha még nem tette meg. A szerzőpáros második kötetének megjelenése idején Zsigmond Gáborral beszélgettünk, a könyv a Mahart-székházról szól.