Index Vakbarát Hírportál

Forró Krisztián marad a felvidéki magyar párt elnöke

2023. december 9., szombat 18:57

Megerősítette pártelnöki tisztében Forró Krisztiánt a felvidéki magyar párt kongresszusa, és a párt köztársaságielnök-jelöltjének is őt választotta az eddig Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete, amely egyúttal névváltoztatásról is döntött. A párt neve immár Magyar Szövetség – jelentették be a párt tisztújító kongresszusán a felvidéki Paton szombaton.

A tisztújító kongresszus a párt második legfontosabb tisztségébe, az Országos Tanács élére Pándy Pétert választotta. A Magyar Szövetség két alelnöke Orosz Örs, illetve a pártba csak ezen a héten belépett, de a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon a párt listáján második legtöbb preferenciaszavazatot összegyűjtött Gyimesi György lett.

A párt kongresszusa alapszabályt is módosított, ennek részeként változtattak nevet, valamint a párton belüli három frakciót is megszüntették.

Forró Krisztián saját köztársaságielnök-jelöltségéről a kongresszus után azt mondta: bár valószínű, hogy a jövő tavasszal esedékes államfőválasztás eredményeképpen nem magyar lesz Szlovákia köztársasági elnöke, a jelölés jó lehetőséget teremt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a felvidéki magyar közösségre és annak problémáira is.

Van igény az etnikai politizálásra

A párt kongresszusa értékelte a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson elért eredményüket is. Megállapították, hogy a megszerzett több mint 130 ezer voks azt bizonyította: továbbra is van igény az etnikai politizálásra, ezért a párt a továbbiakban is ezen az úton kíván továbbhaladni.

Mint ismert, a felvidéki magyar párt a szavazatok 4,3 százalékát szerezte meg az előrehozott választásokon. Forró Krisztián akkor úgy értékelt: bár történelmileg a legtöbb voksot kapták, ez mégsem volt elég a parlamentbe jutáshoz.

Rovatok