Index Vakbarát Hírportál

Ítéletet hozott a bíróság az ellopott 4,5 milliós cipő ügyében

2023. december 11., hétfő 14:22

Lemondhatott volna a tárgyaláshoz való jogáról az a lett férfi, aki a vád szerint még márciusban lopott el egy nagy értékű cipőt egy belvárosi boltból. Ha elfogadja az ügyészség ajánlatát, másfél év börtön várt volna rá, ám ő kérte a tárgyalás megtartását, így hozott ítéletét ma az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Pachert Balázs a múlt héten jelezte, hogy üzleti úton van, ezért nem tudott jelen lenni a mai tárgyaláson, ismertette a tanácselnök. Jelentős késéssel érkezett meg a bolt egyik alkalmazottja, akit tanúként hallgatott meg a bíróság. A tárgyaláson a meghallgatás előtt a bírónő levetítette a bolt biztonsági felvételeit, ahol látható volt, ahogy a testvérek váltanak néhány szót az eladókkal, majd a fiatalabbik fivér ellopja a méregdrága lábbelit.

A tanútól a vádlott is kérdezhetett: Kérdeztünk rá a cipőre?, tette fel egyetlen kérdését a férfi erős akcentussal. A lett állampolgárságú férfi korábban is észrevételezte, hogy ő nem angolul, hanem magyarul kérdezett az eladóktól. A két bolti alkalmazott állítja, hogy a testvérek angolul beszéltek hozzájuk.

Az ítélet meghozása előtt a vádlott ismételten kérte, hogy koronatanúként hallgassa meg a bíróság a testvérét, hisz tudni lehet róla, hogy a rigai börtönben van jelenleg is. Ezt a bíró elutasította, mondván, ezzel csak elhúzódna az ítélet meghozatala. 

Az ügyész a vádbeszédében letöltendőt, míg a védő a felmentését kérte a vádlottnak. A lett férfi az utolsó szó jogán is elmondta, ő kérte a testvérét, hogy ne lopja el a cipőt, és nem gondolta, hogy ekkora gond lesz belőle.

Hétfőn határozatot hozott elsőfokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, eszerint

bűnsegédként egy év nyolc hónap börtönre ítélte őt a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben fellebbezést nyújtott be a védő. A vádlott azonban a bíróságról szabadon távozhatott az előzetesben töltött idő és a feltételes szabadulás lehetősége miatt.

Nem várt csavarral állt elő

Az októberi tárgyaláson hirtelen új információval állt elő a vádlott videóhívás közben: tudja, hogy hol van a testvére. Ismert, hogy a lett testvérpárból csak az idősebbik fivér került a hatóságok kezére, öccsét nem sikerült előkeríteniük. Ő volt az, aki végül postán küldte vissza a méregdrága lábbelit.

Miért nem hallgatjuk meg az öcsit is így? Ő most Lettországban van börtönben, de az ő vallomása számítana a legjobban

– mondta váratlanul a bűnsegédként vádlott férfi.

Az ülés elején alkut kötött volna az ügyészséggel, és kérte, hogy engedjék haza a családjához, ám míg előbbit a nyomozó hatóság, utóbbit a bíróság utasította el. A korábbi alkalommal egy lett tolmács is segítette a férfit a tárgyalás alatt, ám leszögezte, hogy nincs szüksége segítségre, mert érti a magyar nyelvet.

Korábban az előkészítő ülésen nem ismerte el a bűncselekményt, és állította, hogy végig próbálta lebeszélni testvérét a lopásról a tettestárs. A vád szerint a lett férfi figyeléssel és takarással biztosította testvére tevékenységét, ezután együtt távoztak a helyszínről.

A BŰNSEGÉDLETTEL VÁDOLT FÉRFI VISZONT EZT TAGADTA: AZT MONDTA, NEM SEGÍTETT TAKARNI, ÉS VÉGIG PRÓBÁLTA LEBESZÉLNI TESTVÉRÉT A LOPÁSRÓL, Ő AZONBAN NEM HALLGATOTT RÁ.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért mentek vissza az első alkalmat követően, a férfi azt válaszolta, azért, mert meg akarták nézni, miből van a cipő, hogy ennyibe kerül. Ha a férfi elismerte volna bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, másfél évre küldte volna börtönbe az ügyészség.

Rovatok