Index Vakbarát Hírportál

Megölte és elásta nevelt lányait a diósjenői férfi

2023. december 11., hétfő 15:27

Meggyilkolta, majd saját házának udvarán elásta a nevelt lányait egy diósjenői férfi. A testvérpárt 2009 óta keresték, azonban a nevelőapa hamar gyanússá vált. A 49 éves férfit emberölés miatt, a lányok anyját pedig emberölésben elkövetett bűnpártolás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Sokáig eltűntként kerestek egy diósjenői testvérpárt, az akkor, 2009-ben 14 és 19 éves lányokat. A gyanús körülmények miatt arra jutottak a nyomozók, hogy a fiatal lányok bűncselekmény áldozataivá váltak, rövid időn belül pedig a nevelőapára terelődött a gyanú – írja a rendőrség a honlapján

A nyomozók a beszerzett – elsősorban személyi – bizonyítékok alapján a 49 éves férfit 2022. június 30-án diósjenői lakhelyén elfogták, őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. 

A férfi házának udvarán egy elrejtett női holttest maradványait találták, akit az eltűntként körözött 19 éves lányként azonosítottak.

Az is gyorsan kiderült, hogy a férfi 2009 márciusában egy veszekedés közben bántalmazta a lányt, aki ennek következtében a helyszínen meghalt, majd a gyanúsított elásta. 

A nyomozók ezt követően a másik lány holttestének felkutatása céljából szakértőket vontak be, így 2023 nyarán Diósjenőn újabb emberi maradványokat találtak, és egyértelműen megállapították, hogy azok a testvérpár fiatalabb tagjának maradványai. 

Kiderült, hogy a nevelőapa, a 19 éves lány halála után egy hónappal a 14 éves lányt is bántalmazta, aki belehalt az erőszakba. 

A letartóztatásban lévő 49 éves nevelőapát a nyomozók mindkét lány sérelmére elkövetett emberölés bűntett, míg a lányok édesanyját emberölésben elkövetett bűnpártolás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nógrádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Rovatok