Index Vakbarát Hírportál

Több mint a fele hiányzik a tervezett határvadászlétszámnak

2023. december 12., kedd 09:56

Az eredetileg négyezer fősre tervezett határvadászegységet eddig nem sikerült teljesen feltölteni, a rendőrség 1804 emberrel kötött szerződést.

A határvadászokat 2022 nyarán kezdték el toborozni, miután a kormány bejelentette, hogy négyezer fős egységet hoznak létre. A tervek szerint először 2200 határvadászt vettek volna fel, hogy a rendőrökkel együtt ellássák a határvédelmi feladatokat.

Idén november végéig összesen 4117-en jelentkeztek, akik közül végül 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség – válaszolta a Belügyminisztérium a Népszava érdeklődésére.

Az is kiderült, hogy a sikeres vizsgát és esküt tett határvadászok közül végül 1579-en kezdték meg a szolgálatot. A lappal az Országos Rendőr Főkapitányság azt is közölte, hogy a különbözet a még be nem fejezett határvadász-tanfolyamokból, valamint a még le nem tett vizsgákból fakad.

2023 nyarán elkísértük a határvadászokat egy munkanapjukra, riportunkat itt olvashatja.

Rovatok