A közlekedési szakszervezet elnöke szerint már januárban munkába állnak a vendégmunkás buszsofőrök, és a 100-as járaton dolgoznak majd. Naszályi Gáborék tiltakoznak a kölcsönzött munkaerő ellen.
„Budapesten a 100-as járaton dolgoznak majd a vendégmunkás sofőrök a BKV-nál” – mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke az ATV Start című műsorában. A buszsofőrök januártól állnak munkába, és angol nyelvű diszpécser segíti őket
Tiltakozunk a kölcsönzött munkaerő ellen, mert rossz irányba visz
– tette hozzá a szakszervezeti vezető, aki szerint a BKV-nál megkezdődtek a bértárgyalások, és nagy előrelépésnek tekinti, hogy ők legalább érdemben tárgyalnak a munkáltatóval, ellentétben azzal, ami a Volánnál történik.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nem jó irány a külföldi munkaerő alkalmazása, emiatt a fővárosi tulajdonú cégeknél ezt teljes mértékben kizárják. A főpolgármester-helyettes arra a felvetésre reagált, ami szerint a BKK-járatokon a Fülöp-szigetekről érkező buszsofőröket alkalmaznának.
Kiss Ambrus arról is beszélt, hogy a külföldimunkaerő-kölcsönzés szembemegy a fővárosi és a szélesebb értelemben vett társadalompolitikai célokkal, mert ezáltal lemondunk a potenciális hazai munka-erőtartalékról. A főpolgármester-helyettes szavaival párhuzamosan a Fülöp-szigetekről toboroz buszsofőröket a BKK külsős szolgáltatója, a fővárosban 450 buszt üzemeltető ArrivaBus Kft.
A BKV esetében szóba sem jöhet külföldi munkavállalók foglalkoztatása. Külsős szolgáltató esetén, ahol nem a főváros a munkáltató, szigorúan számon fogják kérni az üzembiztonsági és utastájékoztatási követelmények betartását
– figyelmeztette a BKK szerződéses partnerét Kiss Ambrus, hozzátéve, hogy nem az utasoktól várják el a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást.
A főpolgármester-helyettes álságosnak tartja, hogy a kölcsönzött munkaerő alkalmazása esetén nem gyengülnek a munkavállalói jogok, és hogy a lépésnek nincs bérleszorító hatása, hiszen alternatív foglalkoztatási keretek és bérezési rendszer jön létre.
Kiss Ambrus arra a lehetőségre, hogy kölcsönzött munkaerő nélkül esetleg nem lesz elég buszvezető, úgy reagált, hogy a vállalkozó a szerződésben vállalta a szolgáltatás üzemeltetését, így utólag nem állhat elő azzal, hogy nincs hozzá elég munkavállalója.