Index Vakbarát Hírportál

Nem kapott pénzt a kisfiútól, ezért kést villantott a kéregető

2023. december 15., péntek 09:00

A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki késsel fenyegetve szerezte meg egy kiskorú fiú készpénzét.

A vád szerint az ötvenes éveiben járó hajléktalan férfi 2023 szeptemberében a kaposvári távolsági buszpályaudvaron pénzt kért a nála – életkorából adódóan – alacsonyabb és gyengébb testalkatú sértettől. A fiú azonban közölte a vádlottal, hogy nincs pénze. A férfi ennek ellenére nem tágított, és a követelésének nyomatékosítása érdekében egy kést vett elő a ruházatából.

Ettől megijedve a sértett egy 1000 forintos bankjegyet adott át a vádlottnak, aki észlelte, hogy áldozata aprópénzt is tart magánál. A fiatal fiúnak ezért – mivel tartott attól, hogy a vádlott a nála lévő késsel esetleg bántalmazni fogja – még további, összesen legalább 200 forint értékű pénzérmét ugyancsak át kellett adnia a rablónak.

Bár a vádlott ezt követően elmenekült a helyszínről, a kaposvári nyomozók a térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították és elfogták. A férfi letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, illetve vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal rendelje el egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is.

A helyszínről menekülő vádlottról a fényképet egy térfigyelő kamera rögzítette.

Rovatok