Index Vakbarát Hírportál

Karsai Dániel: Nem embereket ölünk, hanem emberi szenvedést oldunk meg

2023. december 15., péntek 11:16

Karsai Dániel ügyvéd többek között az eutanázia jogi, orvosi és erkölcsi hátteréről beszélt az InfoRádiónak adott interjújában.

Karsai Dániel a gyógyíthatatlan ALS (amiotrófiás laterálszklerózis) nevű betegségben szenved. Tavaly augusztusban szembesült a halálos diagnózissal, idén szeptemberben pedig bejelentette, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.

Az eutanáziát nagyon kevés ember akarja, de nekik valódi segítséget jelent” – hangsúlyozta Karsai Dániel az InfoRádiónak adott interjújában.

Karsai Dániel többek között arról beszélt:

Karsai Dániel életét és a magyarországi eutanázia bevezetéséért vívott harcát az Index is bemutatta egy korábbi cikkében. Mint írtuk, a jogászvégzettségű férfit a 100 legjobb magyar ügyvéd közé sorolták, aki ezentúl aktív sportoló volt, a túrázás és a futball mellett tizenegy éven át gyakorolta a dzsúdzsucu nevű küzdősportot is. A betegség első tüneteit 2021 júliusában észlelte.

Rovatok