Index Vakbarát Hírportál

Vannak gyerekek, akiknek még ünnepekkor is luxus a meleg étel

2023. december 15., péntek 19:12 | aznap frissítve

Karácsonyfára sokszor nem futja, de mégsem ez a legnagyobb probléma: a rászoruló családok egy részénél még ünnepekkor sem kerül tartalmas főtt étel az asztalra – emelte ki Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. „Adventi segélyakciónk betekintést ad abba, hogyan segítünk egész évben. Sok adományozó ilyenkor szembesül azzal, hogy vannak olyan gyerekek, akiknél a meleg lakás, vagy hogy nem a földön alszanak, hatalmas ajándék” – érzékeltette lapunknak.

Adventi Adománygyűjtésünk szimbóluma a szeretet.éhség harapott mézeskalács szíve, mely nagyon szépen kifejezi a lényeget, hogy ha az ember éhes, ennie kell, nem elég az ünnepi szép szó” – fogalmazott Gáncs Kristóf. Gyűjtőpontjukkal már tíz éve jelen vannak Budapesten a Bazilika Adventi vásárban, ahol a bakkártyás vagy készpénzes adomány után az önkéntesek által helyben készített mézeskalács szívvel fejezik ki a köszönetüket. 28 éve tartanak adventi gyűjtést, amire nemcsak a nemzetközi hírű karácsonyi vásárban van lehetőség, de a 1353-as telefonszámon keresztül, a postákon csekkel, átutalással vagy Tesco adománykuponnal is hozzájárulhatnak a jó szándékú emberek ahhoz, hogy gondtalanabb ünnepei legyenek azoknak a családoknak, gyerekeknek, akik nélkülöznek. 

Adventi Adománygyűjtésünk célkitűzése messze túlmutat az ünnepeken. A beérkező adományok kisebbik részét fordítjuk ünnepi segélyakciókra: melegétel-osztásra, élelmiszer-segélycsomagokra, a tűzifaakciónkra, nagyobb részben arra gyűjtünk, hogy a következő év közben is tudjuk folytatni a segítségnyújtást

– részletezte a kommunikációs igazgató. Az Ökumenikus Segélyszervezet egész évben országszerte 3 ezer hátrányos helyzetű gyermeket támogat folyamatosan, a hozzájuk tartozó több mint 50 intézmény százféle szociális szolgáltatást nyújt, idetartoznak többek között a Családok Átmeneti Otthonai, vagy a legkisebbek felzárkózását segítő Biztos Kezdet Gyerekházaink is.

A gyerekkorhoz szükség van csodákra

„A gyerekkor megéléséhez fontosak ezek az élmények, a fizikai és lelki nélkülözésben élők számára ez hatványozottan igaz” – jegyezte meg a szervezet képviselője. Országos segélyközpontunk idén olyan gyerekeket hozott el a budapesti adventi vásárba, akik többsége még a fővárosban sem járt. A segélyközpontban – telefonon, e-mailben és más formában – nagyjából 70 ezer megkeresést kapnak évente. „Nyilván nem tudunk mindenkinek segíteni, azt nézzük, hogyan és hol tudunk a legtöbbet tenni” – szögezte le.

„Azt kértük, hogy ezeknek a gyerekeknek emlékezetes karácsonya legyen”  kezdte Bíró Gabriella, aki Makón és Apátfalván segíti a szervezet munkáját. 32, zömében 4–14 éves gyereket hoztak a fővárosba, az élményajándék meglepetés volt számukra, hiszen amikor elindultak a busszal, még nem tudták, merre veszik az irányt.

Ez egy csoda számukra, sokan azt sem tudják, hol van Budapest. Vannak, akik most először ettek rántott húst

– tette hozzá a kísérő. Főtt ételt általában az iskolában kapnak. Családjaik nagyon kevés jövedelemmel rendelkeznek, többen csak az egyik szülővel élnek. A térségben sokan mezőgazdasági munkában, napszámban dolgoznak, a tél beálltával ez a lehetőség sincs meg számukra, az anyukák nyolc órában a kisgyermekeket nem is tudják otthagyni.

A kisiskolások és óvodások az élménybeszámolók szerint nagy mosollyal az arcukon látták meg, hogy a fővárosba hozták őket. Az első megálló egy bevásárlóközpont volt, ahol a fényt, a pompát csodálkozva figyelték.

„Popcornt és kólát kaptunk, és egy mesefilmet néztünk meg” – jegyezte meg Emília. „Még sosem voltam moziban” – tette hozzá, miközben négyéves kis testvérébe karolt. Felnőtt kísérője elmondta, hogy a gyerek már több kemoterápiás kezelésen volt, de hősként viselte. A gyerekek csodák, mindig bizakodva vetik alá magukat a terápiáknak, a szülőket sokkal inkább meg kell nyugtatni – fejtette ki egy, a lapunknak korábban nyilatkozó gyermekorvos.

Nagyon szépen köszönöm, hogy boldogságot hoztál a családunkba, még soha nem volt ilyen szép karácsonyuk, olyan helyre eljuthattak, ahol ezelőtt még nem jártak

– üzente a beteg kislány anyukája a segítőnek. Az adventi vásárban korcsolyázhattak, mézeskalács-díszítésben, majd a kovácsműhely élményprogramjában vehettek részt.

Fűteni is alig tudnak

A tinédzser Kardos lányokhoz tűzifát vittek ki, szív formájú papírmaséra írt sorokkal fejezték ki hálájukat. „Köszönjük a sok fát és a mikuláscsomagot” – írták. A nyolcéves Julika szeretett kutyájáról készített rajzzal köszönte meg, hogy nem kell többé fázniuk. Mint kiderült, egy talicskányi fájuk volt egész télre. Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy

ahova az állami szociális ellátórendszer nem jut el, ott van elsősorban feladata a segélyközpontunk krízistámogatásainak.

Sok esetben az információ is lehet segítség, sokan ugyanis nem tudják, hol és hogyan kérhetnek segítséget, ha rászorulnak.

Emíliáéknál még ágy sem volt, testvéreivel együtt a földön, matracon aludtak, télen limlommal fűtöttek, az Ökumenikus Segélyszervezet által jutottak ágyhoz, és még töltött káposztát is kaptak meglepetésként. Ezekbe az akciókba ismert önkéntesek is becsatlakoznak, az egyik vásárba látogató családhoz pár napja éppen Nagy Ervin színművész vitt az Ökumenikus Segélyszervezettel fenyőfát és ahhoz díszeket.

Bár sok helyen karácsonyfára sem futja, de mégsem ez a legnagyobb probléma

– tette hozzá a szervezet kommunikációs vezetője. A napokban több száz családhoz vittek élelmiszer-adományt. Az egyik szülő elárulta, hogy a hónapokra elegendő tartós étellel spórolva végre tudnak a kislányuknak új szemüveget venni. „Karácsonykor is jó emlékeztetni magunkat, hogy azok az alapdolgok, amiket mi természetesnek vesszünk, azok másoknak óriási ajándékok” – emelte ki Gáncs Kristóf.

Elszigeteli őket az anyagi nehézség

Révfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának vezetője arról beszélt, hogy sok nehéz sorsú, kistérségben élő gyerek még akár az 50 kilométeren belül található megyeközpontba sem jut el. A fővárosi adventi vásárba elhozott 32 gyerekből csupán egy kislány járt eddig Budapesten, ketten pedig voltak már Szegeden.

Volt, ahova hűtőszekrényt vagy mosógépet vittek, mert az sem volt, mindenkinek azt adtunk, amiből a legnagyobb hiány van. Egyeseknek nemcsak a meleg étel, hanem egyáltalán az élelmiszer napi szintű biztosítása is gondot jelent

– részletezte.

Az egyik középiskolás lány segít három kistestvére ellátásában, mivel egyedül maradt édesanyja sokáig dolgozik, hogy a családot fenn tudja tartani. Ő még a szerencsésebb, a felzárkózó településeken sokaknak munkájuk sincs, ebből adódódóan az utazásra sincs pénzük, legyen szó akár egy tíz kilométeres útról. Az anyagi távolság földrajzilag is elzárja őket az ország többi részétől. „Világot látsz” – írta az egyik anyuka kisfiának, mikor megtudta, hogy budapesti programmal lepték meg gyerekét.

A legfontosabb, hogy együtt legyen a család

– válaszolta a tízéves Bálint kérdésünkre, hogy mire vágyik karácsonykor. Ő szintén most először látta a fővárost, és nagyon örült az ajándéknak.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok