Index Vakbarát Hírportál

Díjat kapott Szijjártó Péter

2023. december 15., péntek 18:57

A szuverén és magyar külpolitikának nagy szerepe volt abban, hogy Magyarország megerősödve tudott kikerülni az utóbbi évek rendkívüli válságaiból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután átvette a Vasvári-díjat pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ünnepélyes díjátadón köszönetet mondott a kitüntetésért, és kiemelte, ez különösen nagy büszkeséggel tölti azért is, mert ez újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország még mindig olyan kivételes helye a világnak, ahol valaki kitüntetést kaphat azért, mert szereti a hazáját, valamint nyíltan, őszintén mer beszélni kereszténységről, családról, hagyományokról, történelemről, büszke nemzetről – közölte az MTI. 

Ma a világban ezt megbélyegzés nélkül azért nem sok helyen lehet csinálni

– vélekedett.

Ezután kitért arra, hogy a világ az utóbbi évben veszélyesebb hely lett, és ennek megfelelően hazánk is súlyos kihívásokkal néz szembe, ezért is fontos megbecsülni az eddigi eredményeket.

Kiemelte, hogy az idei év is jelentős küzdelmekről szólt és szól, amelyek eredményeként sikerült elérni, hogy továbbra is érvényes legyen az a megállapítás, hogy a kormány külpolitikája magyar és szuverén, mozgatórugója ugyanis a nemzeti érdek képviselete a józan ész és a kölcsönös tisztelet talaján.

A mi külpolitikánk azért is szuverén és magyar, mert ha bárki úgy dönt, hogy egy ezeréves államisággal rendelkező országot boxzsáknak néz, akkor bizony megnézheti magát a nap végén

– fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormányzat ezen irányvonala nyomán a rendkívüli kihívások idején is sikerüljön fenntartani hazánk szabadságát, függetlenségét, magyarságát és biztonságát.

Rovatok