Magyarország Első Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentéséről itt írtunk részletesen. A Green Policy Center a második jelentésben leszögezte, tisztábban vannak azzal, hogy „az egy év különbséggel megfigyelt elmozdulás, az időtáv rövidsége miatt, nem ad világos képet arra vonatkozóan, hogy jó úton vagyunk-e az ambiciózus 2050-es cél felé. Ráadásul ez az időszak a Covid–19-világjárvány hatásai miatt akár torz képet is mutathat, hiszen ilyen értelemben a 2020-as év egészen speciális volt, de még 2021 sem volt »tipikus«. Ennek megfelelően az előrehaladást a mostani és a következő egy-két év jelentései még egy viszonylag egyszerű módszertan szerint mutatják be. Ebben a kezdeti időszakban csak azt mutatjuk be, hogy merre mozdult el, merre tart az adott indikátor tekintetében az ország, de még nem a végcélhoz történő előrehaladás szemszögéből értékeljük azt”.

Lezárások és visszapattanás

A jelentés főbb megállapításai:

• A globális szereplők közössége nem tudott jelentősen előrelépni a klímasemlegesség felé. Az eddig beérkezett nemzeti vállalások teljes körű betartása esetén a globális átlaghőmérséklet emelkedése jelentősen 2 °C felett várható, amely meghaladná a párizsi megállapodás céljait, ez a jóval 2 °C alatt maradást tűzte ki célul, törekedve a 1,5 °C-os határ tartására. Az EU és annak tagállamai 2020-ban és 2021-ben 5,1 százalékkal növelték kibocsátásaikat azok csökkentése helyett.
• Hazánk nemzetközi összehasonlításban közepesen szerepelt a klímaváltozás elleni fellépésben, ugyanakkor voltak olyan területek, ahol megelőzött egyes referenciaországokat. A The Green Future Index által vizsgált 76 ország közül a 29. helyen zárt hazánk, 5 helyet rontva tavalyi helyezésén, miközben a referenciaországok közül Ausztria előrébb, míg Csehország hátrébb mozdult el, Portugália helyezése pedig nem változott a tavalyihoz képest.
• A magyar üvegházhatásúgáz-kibocsátások klímacélok irányába történő trendszerű csökkentése 2021-ben még nem indult el, sőt 2 százalékkal emelkedett is az emisszió a megelőző 2020-as évhez képest. Ez nem számít meglepetésnek, mert a 2020. évi értékek a Covid–19-lezárások hatásai miatt alacsonyan alakultak, míg 2021-ben elkezdődött a „helyreállás”. Ugyanakkor, ha a járvány torzító hatását kiszűrik, látható, hogy 2021-re sem kezdődtek meg a kibocsátásokat érdemben csökkentő változások, vagy legalábbis ezek eredménye még nem látszik.
• Magyarország üvegházhatásúgáz-kibocsátásainak 2021. évi növekedéséhez elsősorban a közlekedési ágazat járult hozzá. E szektor kibocsátásai a lezárások kivezetésével 10 százalékot emelkedtek egy év alatt. Az épületeknél szintén növekedés volt megfigyelhető, elsősorban a hidegebb tél miatti fűtésigény-növekedés miatt. Az energiatermelés, a mezőgazdaság és a hulladékgazdálkodás ÜHG-emissziója enyhén csökkent. Az ipar és az F-gázok esetén stagnálás látható. A földhasználat, földhasználat-váltás és erdészet mint szén-dioxid-nyelő szektor 2021-ben jelentős mennyiségű ÜHG-t kötött meg.
• Továbbra is számottevő adathiány figyelhető meg a klímasemlegességi indikátorok tekintetében, így a vizsgált 11 dimenzióból 4 (épületek, finanszírozás, életmód és igazságos átmenet) előrehaladása nem ítélhető meg.
• A fennmaradó 7 dimenzióból 2 (ipar és technológia) összességében pozitív irányba mozdult el, míg 5 (energia, mezőgazdaság és földhasználat, közlekedés, szén-dioxid-kivonás és klímakormányzási rendszer) stagnálást mutat a vizsgált időszakban. Ezek az eredmények, csakúgy, mint a szektorális trendek, azt mutatják, hogy a klímasemlegességi átállás még nem indult el a kellő ütemben, inkább stagnálás, illetve enyhe javulás figyelhető meg, az utóbbi jellemzően a technológiai váltásoknak köszönhetően. Az is érzékelhető, hogy a nem szorosan technológiához kötődő, inkább az egyénekhez kapcsolódó „puha” dimenziók egyelőre kisebb figyelmet kapnak.

Ha el szeretnénk érni a célokat, mielőbb tartósan csökkenő pálya kell

A jelentés szerint „ha egyenletes, lineáris pályán akarnánk elérni a 2050-es klímasemlegességi célt, akkor 2020-tól kezdve évente bő 2 százalékkal kellene csökkennie a kibocsátásainknak. Minden egyes év, amikor nem érjük el ezt a csökkenést, egyre nagyobb terhet ró a későbbi időszakokra”.

2021-ben az előző évhez képest a legnagyobb mértékű változást, egyben a leglátványosabb romlást a közlekedés kibocsátása produkálta, bő 10 százalékos emelkedéssel. Ennek oka elsősorban a koronavírus-járvány közben bevezetett lezárások fokozatos feloldása volt. „Mondhatni, az ágazat emissziója a 2020-as, a trendből lefelé kilógó érték után elkezdett visszatérni a »megszokott« pályájára, bár még nem érte el a 2019-es értéket – 5 százalékkal alatta marad” – fogalmaztak a jelentésben, hozzátéve: ezért megvan a veszélye annak, hogy a kedvezőtlen irány folytatódik.

A másik olyan ágazat, amely komolyabb emelkedést produkált az ÜHG-kibocsátások terén 2020-ban és 2021-ben, az épületszektor volt. „Ennek elsődleges hajtóereje az előző évinél több fagyos nappal jellemezhető tél volt, tekintve, hogy az épületek (fosszilis) energiafogyasztásának legnagyobb része, jellemzően 70-80 százaléka a fűtés-hűtés miatt jön létre” – mutatott rá a jelentés.

Végül úgy fogalmaztak, hogy „összességében az ÜHG-kibocsátások trendszerű csökkenése 2021-ben sem indult el, sőt a Covid-járvány utáni visszapattanó hatásnak köszönhetően még nőttek is, hiába fogadott el az Országgyűlés 2020-ban a korábbiaknál jóval ambiciózusabb klímacélokat 2030-ra és 2050-re. A legtöbb ágazatban 2021-ben is hiányoztak még a tudatos emissziócsökkenést kikényszerítő szakpolitikák (kivéve az uniós szintű EU ETS-t és F-gáz-szabályozást) és az érdemi hatás kiváltásához szükséges mértékű beruházási támogatások. Amennyiben a klímacélokat valóban el szeretnénk érni – különösen, hogy a 2030-as nemzeti cél várhatóan még emelésre is kerül –, mielőbb tartósan csökkenő pályára kell állítani a hazai ÜHG-kibocsátásokat”.

A Green Policy Center teljes, 58 oldalas jelentése itt olvasható.

(Borítókép: Dunaferr. Fotó: Németh Kata / Index)