Index Vakbarát Hírportál

Ujhelyi István Orbán Viktornak: Ne hazudj tovább, inkább fizess

2023. december 17., vasárnap 13:15

Ujhelyi István EP-képviselő szerint az Európai Bizottság által felszabadított 10 milliárd eurós támogatásból azonnal meg kell kezdeni a tanárok béremelését. A képviselő nyílt levelében úgy fogalmazott, ha a kormány nem emeli meg azonnal a pedagógusok bérét, akkor azt bizonyítja, hogy hazudott az ügyben.

Ujhelyi István szerint miután Magyarország megkapta az Európai Uniótól a beígért 22 milliárd euró egy részét, a Fidesznek két kötelessége adódik: egyfelől minden más, az EU által támasztott követelést azonnal teljesítenie kell a többi forrás feloldása érdekében, másfelől 

a most felszabadított 10 milliárd euróból azonnali hatállyal rendeznie kell a régóta ígérgetett és elmaradása miatt „Brüsszelt” hibáztató pedagógusbér-emelést.

A képviselő közölte, a most felszabadított pénzösszeg ugyanis az a forrásköteg, amellyel kapcsolatban a magyar kormány többek között a tanári hivatás vonzóbbá tételét, vagyis a bérek rendezését vállalta.

„Rendkívül pofátlan és durva kijelentést tett a Fidesz miniszterelnöke a minap, amikor az állami tévében úgy fogalmazott: majd, ha a pénz a »széfben van«, akkor eldönti a magyar parlament, hogy ebből mennyi menjen pedagógusbér-emelésre. Hogy mi van, kedves Viktor? Hogy mit akar eldönteni a Te »133 bátor embered«?” – tette fel a költői kérdést a képviselő, majd kijelentette, hogy a kormány hazudik.

Eddig azt állítottátok, hogy már másnap radikálisan megemelnétek a tanárok fizetését, csak hát az a csúnya Brüsszel, meg a világ-összeesküvő, szőröstalpú, patás ellenzékiek ezt folyton megakadályozzák. Hát, hogy tudtok ilyen gerinctelenül hazudni? Elég a durva hazugságokból, fizessetek!

– írta nyílt levelében Ujhelyi.

A képviselő arra is kitért, hogy a vonatkozó operatív terv első verziójában nem szerepelt a tanárok béremelésére vonatkozó vállalás, vagyis a kormány hazudott az emelésre vonatkozó szándékáról. Hozzátette, a béremelés nagy részét a magyar kormány vállalta, az uniós támogatás valójában csak egy része az erre fordított összegnek.

A teljes és tartós fizetésemelés nagyjából 6000-7000 milliárd forintba kerül, ebből az uniós támogatás közel 800 milliárd; vagyis hiába mutogat a szuverenitását féltő narancshatalom az unióra ebben az ügyben, valójában hosszú távon eleve neki kell állnia a költségeket

– írta. Hozzátette, feltehetően azért késik a beígért fizetésemelés, mert „üres az államkassza, és ami morzsa még van benne, azt is inkább saját »biznyákolásra« költik, nem pedig a köz javára”.

A képviselő végül felszólította a kormány tagjait, hogy emeljék meg a pedagógusok fizetését, különben folytatódnak a sztrájkok és a szolidaritási akciók.

Régóta tartó vita

A tanárok fizetése már régóta képezi vita tárgyát, rengetegen hagyták el az elmúlt időszakban a tanári pályát, miközben számos tüntetés volt az őszi tanévben is. A Fidesz és az ellenzék között is gyakori téma a parlamentben a pedagógusok béremelése, két héttel ezelőtt például Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezető-helyettese feszült egymásnak.

Az a kormány, amelyik szuverenitást hirdet, valójában nem annyira szuverén. Ennek a legjobb példája, hogy akkor emelnék a tanárok bérét, ha megérkeznének az uniós források. Milyen szuverén ország az, amelyik nem tudja biztosítani a saját tanárai számára az érdemi fizetést?

– tette fel a kérdést a Momentum politikusa, megemlítve az orosz és kínai befolyást is.

Rétvári Bence a tanári bérekre vonatkozó felvetésre jelezte, várja, hogy egy momentumos politikus azt mondja Brüsszelben, „nem szeretjük a kormányt, leváltanánk, köszönjük az eurókat”, de a tanárok béremelését érintő forrást a többitől különítsék el, és folyósítsák, hogy ne csak háromszor tíz százalékos emelést kapjanak a pedagógusok.

A Momentum politikusa abszurdnak nevezte, hogy képviselőik Brüsszelben a tanári béremelés ellen tiltakoznának, majd feltette a kérdést: „Miért nem emeli a kormány azonnal a tanárok fizetését? Sok mindenre van pénz, propagandára, Vodafone-ra, reptérvásárlásra, erre miért nincs?”.

Rétvári Bence erre úgy reagált, hogy „költségvetési forrásból 30 százalékos az emelés, de 75 százalékkal szeretnénk emelni. Ha van lehetőség, hogy uniós forrásból is lehessen béremelést fizetni, akkor miért ne legyen két és félszer akkora béremelés, mint amit a költségvetésből fizetnénk? Az tűnik pedagógusellenesnek, amikor az egyik momentumos politikus a Karmelita előtt azt mondja, hogy újabb feltételeket fog követelni az uniós források kifizetéséhez.”

Rétvári Bence korábban a Facebook-oldalán írt arról, hogy szerinte az ellenzék tehet arról, hogy nem kapnak fizetésemelést a pedagógusok. 

„Íme a szégyentabló! Ők azok a baloldali politikusok, akik miatt a magyar pedagógusok nem kapnak több bért. Ők azok, akik havi 5-6 millióért bevallottan azért dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg a hazánknak járó uniós forrásokat és a pedagógusok ne kereshessenek havi 800 ezer forintot. A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha Dobrev Klára, Gyöngyösi Márton, Ujhelyi István, Donáth Anna, Cseh Katalin, Rónai Sándor, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba nem a saját hazája, nem a magyar pedagógusok ellen dolgozna” – írta Rétvári a közösségi oldalán.

(Borítókép: Ujhelyi István 2021. március 22-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok