Index Vakbarát Hírportál

Segítséget kér a rendőrség: egy lehetséges emberrablót köröznek Pest vármegyében

2023. december 18., hétfő 17:30

„Segítsenek megtalálni Csicsák Zoltánt!” – ezzel a felütéssel tett közzé felhívást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfi megpróbálhatott elrabolni egy fiatal lányt.

A rendőrségi közleményben azt írták, hogy személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytatnak nyomozást a 27 éves Csicsák Zoltán ellen.

Mint részletezték, a Dunakesziben élő férfi vasárnap 12 óra körül Alsónémediben, a Fő úton keveredett szóváltásba egy fiatal lánnyal.

Megütötte, majd a hajánál fogva egy, a közelben lévő, PAFXZ97E német rendszámú kocsihoz vonszolta, és megpróbálta beültetni.

A dulakodás közben a lánynak sikerült kiszabadulnia a fogásból, egy közeli pékségbe menekült, és ott kért segítséget, miközben támadója elhajtott a helyszínről.

A rendőrök minden lehetséges helyen keresték, de ez idáig nem akadtak a nyomára. Elrendelték a férfi körözését, egyúttal kérik, hogy aki jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón – olvasható a közleményben.

Rovatok