Index Vakbarát Hírportál

Nyári gumival szenvedett halálos autóbalesetet egy sofőr Hajdú-Bihar vármegyében

2023. december 19., kedd 06:31

Egy 57 éves férfi halt meg hétfőn, miután autójával egy fának csapódott. Kiderült, autóján nyári gumik voltak, az út pedig szinte teljesen fagyott volt, így könnyen megcsúszhatott rajta. A fatális baleset nem az egyetlen, ami az elmúlt időszakban történt az utakon, és nem is mindért a fagy a felelős.

Hajdú-Bihar vármegyében, Kaba közelében szörnyethalt egy 57 éves férfi, miután nyári gumis autója megcsúszott az úton, és a fának csapódott.

A mentők rekordidőn belül érkeztek a helyszínre, azonban a sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták megmenteni az életét 

− tudta meg a Tények.

A héten több balesetről is jelentettek a fagyos utak miatt, Baksnál egy nő szenvedett súlyos fejsérülést, miután autójával az árokba csapódott. 

Orvosai attól is tartottak, hogy belső sérüléseket is szerzett, azonban a vizsgálatok ezt megcáfolták, és ellátása után távozhatott a kórházból. Egy férfi is utazott vele, aki szerencsésen, sérülések nélkül megúszta a balesetet.

A Bács-Kiskun vármegyei Kunfehértónál is súlyos baleset történt a jeges úton, azonban kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen tényezője a karambolnak.

Az egyik sofőr ugyanis ittasan vezetett, és így csúszott meg az úton, nekicsapódva egy szembejövő autónak. 

A szembejövő autója totálkáros lett, az ittas sofőr járművének pedig a jobb oldala tört össze. Mindkét sofőrt kórházba szállították a baleset után.

Rovatok