Index Vakbarát Hírportál

Kálmán Olga: Nincs mit ünnepelnünk, 2023 az orbáni megszorítások éve volt

2023. december 20., szerda 13:29

A Fidesz „gyurcsányozós” propagandájának dallamára a Demokratikus Koalíció (DK) is előállt egy „orbánozós” összeállítással. Kálmán Olga, a DK Árnyékkormányának szóvivője csokorba gyűjtötte az Orbán-kormány tíz legnagyobb megszorítását.

„Hamarosan itt az év vége, de sajnos nincs mit ünnepelnünk: 2023 az orbáni megszorítások éve volt” – kezdte közleményét az egykori televíziós újságírónő, aki szerint a Dobrev-árnyékkormány kidolgozta a szociáldemokrata fordulat programját, amely megszorítások helyett európai fizetéseket és nyugdíjakat, erős állami egészségügyet és oktatást kínál a magyaroknak.

Infláció, brutális megszorítás és a tömegközlekedés leépítése

„Az év legnagyobb megszorítása az orbáni infláció volt, amely Európa legnagyobb áremeléseit hozta el” – kezdte felsorolását a baloldali politikus. Szerinte súlyos rezsiemelést jelentett a 400 százalékos extraprofit, amit az Orbán-kormány keresett a földgáz árán. Mint hozzátette, a valós világpiaci ár ötszöröséért adták el a magyaroknak az oroszoktól vásárolt gázt. Kálmán Olga a tavaly decembertől bevezetett benzináremelést „brutális megszorításnak” nevezte.

Az Orbán-kormány közben újabb megszorítást jelentett be: januártól literenként 41 forinttal nő a benzin és a gázolaj ára a jövedéki adó emelése miatt

– tette hozzá Kálmán Olga, aki – a közlekedésnél maradva – kiemelte, hogy januártól drasztikusan emelkedik az autópálya-matricák ára is, és eddig ingyenes sztrádák válnak fizetőssé, például az M0-s teljes szakasza.

Az Árnyékkormány szóvivője szerint a kormányzat leépíti az állami tömegközlekedést azzal, hogy idén 17 vasútvonalat zárt be.

Megtakarítások, csok és babaváró

A Demokratikus Koalíció szerint a kormányzati megszorítás sújtott le a magyarok megtakarításaira is, ugyanis akinek maradt némi félretett pénze a megélhetési válság kellős közepén, július 1-jétől 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kénytelenek fizetni a 15 százalékos személyi jövedelemadó mellett a megtakarításai után.

Kálmán Olga kitért arra is, hogy az Orbán-kabinet eltörli a babaváró hitelt a 30 év feletti nők számára.

Ugyancsak eltörölték a csokot, így a városokban élő családok többé nem vehetik igénybe az állami lakástámogatást

– tette hozzá a politikussá avanzsált médiaszemélyiség. Szerinte az „orbáni infláció” – amely elérte az évi 18 százalékot – a nyugdíjasokat is sújtotta, mert a novemberi nyugdíjkorrekció mértéke 3 százalékos volt, vagyis a nyugdíjasok zsebéből havonta tízezreket vett ki az Orbán-kormány.

Kevesebb pénzt kapnak a kórházak is 

Az egészségüggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy 2023-ben több mint 13 százalékkal csökkentek a kormány egészségügyi kiadásai, tehát reálértéken ennyivel kevesebb pénzt kaptak az állami kórházak és szakrendelők, ezért adósodtak el a kórházak.

Miközben a családi pótlék és más szociális ellátások összege hosszú évek óta nem emelkedik, az Orbán-kormány 2023-ban 12 százalékkal csökkentette a szociális ellátások kiadásait

– fejtette ki a szóvivő, aki hozzátette, a megszorítások addig folytatódnak, amíg Orbán Viktor hatalmon van.

Rovatok