Index Vakbarát Hírportál

Itt a bejelentés: Donáth Anna újra a Momentum elnöke lesz

2023. december 20., szerda 17:15

„Meg kell újítanunk az ellenzéket – ezért visszatérek a Momentum elnökének” – jelentette be Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője, listavezetője. A politikus azt is közölte, hogy kiket szeretne az elnökségben látni. A jelenlegi elnök, Gelencsér Ferenc nincs a névsorban.

„Másfél évvel ezelőtt, az ellenzék 2022-es bukása után a gyermekem születése miatt nem tudtam vállalni a Momentum elnöki pozícióját. Úgy éreztem, nem tudnám lelkiismeretesen ellátni a feladatot újdonsült anyaként, a pozícióhoz pedig csak önmagáért nem akartam ragaszkodni. A döntésemet nem bántam meg – számomra a fiam a legfontosabb, és el sem tudom képzelni, ha akár csak néhány órával kevesebbet tudtam volna vele tölteni élete első évében” – kezdte Facebook-posztját Donáth Anna.

Az EP-képviselő most viszont úgy érzi, hogy szólítja a kötelesség: „Miközben a korábbiaknál is minősíthetetlenebb a Fidesz kormányzása, miközben tovább szárnyal az infláció, miközben a miniszterelnök egyre inkább elszigeteli az országot Európában, az ellenzék egyre rosszabb és rosszabb állapotba kerül. A legtöbb ellenzéki párt ugyanis nem alternatívát kínál, hanem még rá is licitál a Fideszre: vagy a vendégmunkások elleni gyűlöletkeltésből próbál politikai tőkét kovácsolni; vagy csak azért is parlamenti képviselőt csinál offshore-ügyben érintett politikusából; vagy akkora populista hazugságokkal kampányol, amihez még a Karmelita kolostorban is csak gratulálnának”.

Donáth Anna szerint szükség van egy erős liberális pártra, „amely nem fárasztja populista ígéretekkel a választóit, amely nem néz félre, ha egy jelöltje morálisan vállalhatatlan módon viselkedik. Amely kiáll egy szabad Magyarország, tízmillió szabad magyar állampolgár közössége mellett. Amely elsősorban nem az állam erejében, hanem az egyén szabadságában látja a kiutat a mostani, fojtogató, autoriter rendszerből – miközben nem engedi el az elesettek kezét. Szükség van egy erős szabadelvű pártra, amelyik nem a 2010 előtti világ politikusaival akar örökbérletet az ellenzéki oldalon. Amelyik nem fél kimondani, hogy nem vezet kormányváltáshoz az az út, amin az ellenzék 13 éve jár. És ami ennek ellenére komolyan veszi a rendszer leváltásának küldetését, és nem menekül el a felelősség elől”.

Ezért térek vissza a Momentum élére. Nem egyedül, hanem a párt legnépszerűbb politikusaiból álló elnökségi csapattal szeretnék visszatérni: Orosz Annával, Soproni Tamással, Hajnal Miklóssal, Bedő Dáviddal, Tompos Mártonnal és a jelenlegi alelnök Cseh Katalinnal. Hogy közösen egy erős liberális alternatívát építsünk

– jelentette be Donáth Anna. Posztjából az nem derült ki, hogy milyen pozícióban gondolkodik a jelenlegi pártelnökkel, frakcióvezetővel, Gelencsér Ferenccel kapcsolatban.

Gelencsér Ferenc: Arra kértem Donáth Annát, vegye át a Momentum vezetését

„Másfél éve, egy rendkívül nehéz időszakban vállaltam el a Momentum elnöki pozícióját: a párt legnépszerűbb politikusa és akkori vezetője, Donáth Anna a gyermeke születése miatt nem tudta folytatni a Momentum vezetését” – fogalmazott Gelencsér Ferenc.

A Momentum jelenlegi elnöke a saját feladatának azt tekintette, hogy egyben tartsa a pártot, amíg Donáth Anna újra készen nem áll a vezetésre. „Ma eljutottunk erre a pontra: Donáth Anna készen áll” – húzta alá a politikus.

Ezért a mai napon arra kértem Donáth Annát, hogy egy hivatalos tisztújítási folyamatot követően, a párt Küldöttgyűlésének támogatásával vegye át a Momentum vezetését, és álljon fel egy új elnökség. Én pedig továbbra is segítem a Momentumot, ahogyan azt 2016 óta teszem töretlenül

– hangsúlyozta a jelenlegi pártelnök.

(Borítókép: Donáth Anna. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok