Index Vakbarát Hírportál

Kiadta ünnepi menetrendjét a MÁV

2023. december 20., szerda 11:54

Megváltozott ünnepi menetrendre kell készülni a MÁV és a Volánbusz járatainál egyaránt. A társaságok arra kérik utasaikat, hogy időben tervezzék meg utazásaikat az ünnepi időszakban, és minél előbb vásárolják meg menetjegyeiket.

December 22-től január 2-ig tart az ünnepi időszak a MÁV-nál és a Volánbusznál. A vállalatok tisztában vannak vele, hogy az ünnepi időszakban megnövekedett utasforgalomra számíthatnak,

így a frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a más hétvégéken megszokottnál több kocsival közlekednek majd.

A következő IC szerelvények közlekednek bővített kocsikkal az ünnepek alatt:

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása ezt megkívánja. Az Elvirán már figyelhető az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy-eladások alapján, így az utasok választhatnak elegendő ülőhellyel közlekedő (InterCity, railjet xpress) vonatokat – írja aMávinform.

MÁV ünnepi változások

A szokásos kedvezményrendszerek változatlanul elérhetőek lesznek az arra jogosultak számára, továbbá a már nem tanuló 26 éven aluliak a 33 százalékos hétvégi kedvezményt december 22-én 10 órától január 1-jén éjfélig vehetik igénybe.

Volánbusz változások

December 21-én, csütörtökön munkanapon és a hét utolsó tanítási napján, 22-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, 23-án szabadnapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok.

December 24-én, szenteste és december 25-én, karácsony első napján munkaszüneti napi menetrendnek megfelelően közlekednek az autóbuszok. December 26-án a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes.

December 24-én (szenteste) és 31-én 16 óra után az autóbuszjáratok többsége, illetve karácsonykor és a két ünnep között számos járat nem közlekedik.

December 27. és 29. között a tanítási szünet munkanapjaira érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai, ezen belül szerdán a hét első, pénteken a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára meghirdetett menetrend lesz érvényben. December 30-án szabadnapi, december 31-én, szilveszterkor munkaszüneti napi, január 1-jén, újévkor a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napnak megfelelő menetrend szerint indulnak a járatok.

Január 2. és 5. között szintén a tanítási szünet munkanapjaira érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok. Január 6-án szabadnap, 7-én a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes. Január 8-én, hétfőn a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett autóbuszok indulnak.

Egyes településeken a helyi járatok az általános rendtől eltérően közlekedhetnek. A helyi járatok ünnepi közlekedési rendje itt érhető el.

Fontos, hogy az ünnepi időszakban időben megtervezzük utazásainkat, és több nappal a tervezett indulás előtt megvegyük hely- és menetjegyeinket. 

(Borítókép: Honéczy Barnabás / MTI)

Rovatok