Index Vakbarát Hírportál

15 fok és napsütés: rekordmeleg időjárás érkezik karácsonykor

2023. december 21., csütörtök 18:13

Nemcsak hogy hó nem lesz, de az ország egyes területein 15 fokra lehet számítani szenteste napján.

December 24-én délnyugat felől az egész országot enyhe levegő árasztja el, aminek következtében még a Dunakanyarban is elolvad az előző nap lehullott hó, mivel 5–13 fok között alakul a nappali hőmérséklet – írja az Időkép

Karácsony első napján még enyhébb levegő érkezik a Kárpát-medencébe, ezért a minimum meghaladja az 5 fokot, az ország legnagyobb részén pedig 10–15 fok körüli csúcshőmérséklet várható. Sőt, a naposabb vidékeken ennél még melegebb is lehet – írják előrejelzésükben. 

December 26-án sem lehet számítani csapadékra, egész nap tartós napsütés valószínű, még a szél is mérséklődni fog. A meteorológusok szerint télies fordulatra még a két ünnep között sincs kilátás. 

Ritka a fehér karácsony 

A fehér karácsonyok nem túl gyakoriak Magyarországon, ami az ország sík vidékein 4–6 évente fordul elő – mondta Reisz András meteorológus az Index Kitekintő műsorában.

Budapesten huszonegy éve, azaz 2002-ben volt utoljára havas a karácsony, míg Debrecenben 2005-ben, Szegeden, Szombathelyen és Pécsen 2007-ben örülhettek hófödte tájnak a magyarok – emlékeztetett cikkében a Dívány.hu.

A rekord 1981 karácsonya volt, akkor ugyanis a hótakaró vastagsága Kékesen meghaladta a 70 centimétert, az ország legnagyobb részén pedig az 1963-as ünnepek idején volt a legnagyobb hó, Pécset ekkor fél méter vastag hóréteg fedte. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tanulmánya szerint ha városainkban december 24-én volt is hó, a 10 centimétert nem haladta meg.

Rovatok