Index Vakbarát Hírportál

Lázár János kőkeményen beszólt Novák Katalinnak

2023. december 21., csütörtök 07:41

A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni – fogalmazott Lázár János, éles szavakkal reagálva arra, hogy a köztársasági elnök alkotmánybírósági normakontrollra küldte a kastélytörvényt.

Az építési és közlekedési miniszter kemény szavakkal kommentálta, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal alkotmánybírósági normakontrollra küldte a kastélytörvényt.

Ha jóhiszeműen értelmezem a lépést, akkor sem értem a célját

– írta Facebook-oldalán Lázár János, aki hozzátette, hogy a Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassunk, hogy ne változtassunk semmit.

Lázár János szerint a törvény lényege pontosan az, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton. A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni: az épített örökség megóvásába, értékes kastélyaink felújításába és fenntartható működtetésébe.

Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem, tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: abban biztos, hogy történelmi örökségünk, kastélyaink jobb sorsra érdemesek – ehhez viszont változásra és bátorságra van szükség. „Megtisztelő Elnök asszony kitüntető figyelme, hiszen az alkotmányos normakontroll intézményét szinte csak az ÉKM-es jogszabályoknak tartja fönn. Mi pedig nem hátrálunk, hiszen Magyarország előre megy, nem hátra” – írta Lázár János.

A Nemzeti Kastély- és Várprogram folytatása 

Korábban a miniszter Keszthelyen arról számolt be, hogy a kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását.

Lázár János kifejtette, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét, amelyek későbbi hasznosítása az MNV Zrt. feladata lenne. Az épületek egy másik részét az állam szeretné továbbra is működtetni a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezetésével.

Ezeket a magyar, általunk is sikeressé tett vállalatokat arra biztatjuk, hogy a profitot ne csak osztalék formájában juttassák a részvényeseknek, hanem a köz javára vállaljanak felelősséget ezen régi épületek sorsát illetően

– fogalmazott a miniszter, aki szerint ez tulajdonképpen a Nemzeti Kastély- és Várprogram folytatása.

Rovatok