Index Vakbarát Hírportál

Balatonalmádiban halálos szén-monoxid-mérgezés történt

2023. december 22., péntek 19:36

Egy idős házaspárhoz riasztották a katasztrófavédelmet, akik azonnal a helyszínre érkeztek, de a férfin már nem tudtak segíteni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint péntek délután érkezett a jelzés arról, hogy Balatonalmádiban szén-monoxid szivárgás miatt ketten is rosszul lettek a Szabadság úton egy családi házban. 

A tűzoltók azonnal kivonultak a kétszintes családi házhoz, amelynek a két tetőtéri szobájában szellőztetés közben is erős szén-monoxid-koncentrációt mértek. Az ott élő idős házaspár egyik tagján már nem tudtak segíteni, házastársát pedig mérgezéses tünetekkel kórházba szállították.

A házban vegyes tüzelésű kazán üzemelt. Feltehetőleg a kémény rossz, repedezett állapota miatt keletkezett szén-monoxid az épület belterében – írták közleményükben.

A tájékoztatás szerint: idén már tizennégy ember halt meg szén-monoxid-mérgezésben Magyarországon.

A szén-monoxid színtelen, szagtalan, rendkívül mérgező gáz, amely a nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők rossz levegő-utánpótlása, tökéletlen égése esetén keletkezik.

A kémény rossz állapota is hozzájárulhat ahhoz, hogy szén-monoxid keletkezzen.

Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy családi házakba a kéményseprő csak akkor megy elvégezni az ingyenes kéményellenőrzést, ha a kéménytulajdonos időpontot foglal – összegzi az MTI. 

Ha a családi ház kéményére gázkészülék van rákötve, kétévente érdemes ellenőriztetni, ha szilárd tüzelővel fűtenek, akkor évente tanácsos ellenőriztetni.

A hasonló tragédiák elkerülése érdekében mindenképpen ajánlott élni az ingyenes kéményellenőrzés lehetőségével, ami a katasztrófavédelem honlapján igényelhető – olvasható a közleményben.

Ma már a háztartások jelentős részében van szén-monoxid-érzékelő, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken nem sérülnek meg az emberek szén-monoxid miatt. Célszerű minél több otthonban füstérzékelőt is elhelyezni, mert egy időben jelző berendezés emberéleteket és anyagi javakat menthet meg – közölte az OKF.

Rovatok