Index Vakbarát Hírportál

Végre elkészült a Nyugati homlokzata is

2023. december 24., vasárnap 09:24

A pályaudvar körút felőli frontjának megújítását már nem tudta a kormányzat leállítani, a Nyugati teljes struktúrájának átalakítására elnyert uniós forrásokat azonban visszaküldte. A győztes tervpályázatból kiderült, mit veszített ezzel a főváros.

Még 2022 őszén került be a MÁV idei üzleti tervébe a Nyugati pályaudvar csarnoka felújításának további finanszírozása. 

Szerencsére ezt a beruházást már nem volt mód leállítani, így az idei évben elvégzett munkálatoknak köszönhetően teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat, a tornyok és a főlépcső, újra teljes szélességben használható a körúti járda is

– írta közösségi oldalán a közlekedési tárca korábbi államtitkára, Vitézy Dávid. 

Ezt megelőzően 2021-ben történt a Nyugatinál rekonstrukció, akkor újult meg a csarnok teljes tetőszerkezete. A MÁV ezt a munkát szeptemberben fejezte be, ekkor adták át az ideiglenesen lezárt csarnokot az utazóközönségnek.

 A keresztaluljáró és a Westend oldalán lévő lift felújítására vonatkozó tervek is elkészültek, jövőre a remények szerint ezek is megvalósulhatnak. A szakember azt viszont hangsúlyozta, hogy

bár most a csarnokot szépen renoválták, a vasúti infrastruktúra továbbra is teljes felújításra szorul.

A peronok szűkek és nem akadálymentesek, a biztosítóberendezés teljesen elavult, a vasúti kapacitás kevés, a pályaudvar oldalán lerobbant rozsdaövezetek húzódnak. Emlékeztetett arra, hogy nemzetközi tervpályázatot írtak ki a Nyugati pályaudvar teljes megújításának folytatására, és a győztes terv részletes kidolgozásához európai uniós forrásokat is elnyertek. Az idei év elején ez a fővárosi fejlesztést célzó munka (is) leállt, miután az új közlekedési tárca visszaadta a már elnyert európai uniós forrásokat. 

Vitézy Dávid összefoglalta, a Nyugati pályaudvaron és vonzáskörzetében mire lenne a közeljövőben égetően szükség:

Úgy látja, a beruházások leállítása helyett a fővárosi vasúti rendszer fejlesztését kellene újra fókuszba helyezni. 

A Teréz körúti homlokzat megújítása során a főhomlokzati szakasz, a homlokzati tornyok és a főlépcső rekonstrukcióját végezték el. Az évek óta állvány mögé rejtett épületrész körút felőli homlokzatának munkálatain – a tetőtől egészen a járdaszintig, beleértve a tornyokat is  számos magasépítő szakember és több mint ötven restaurátor dolgozott.

Rovatok