A karácsony kifejezetten mozgalmas időszak a menhelyek életében, nincs ez másképp a Rex Állatszigeten sem, ahol immár tíz éve működik a négylábú szeretetfutár elnevezésű program, melynek célja, hogy melegség járja át azok otthonát is, akik az ünnepek alatt egyedül vannak. Riport a helyről, ahol az állati történeteket napról napra az élet írja.
Komoly sürgés-forgásnak lehet szemtanúja az, aki belép az Újpest peremén található Rex Állatsziget recepciójára. Cicahordozóban nyávogó cukiság, egy fel-alá mászkáló vizsla és néhány, az örökbefogadással kacérkodó érdeklődő tölti be az aprócska, ám annál otthonosabb teret. A radiátorokból sugárzó fűtés és a forró tea – amivel szinte azonnal megkínálnak minket – a kezünket melegíti fel, a menhelyen dolgozók kedves fogadtatása pedig a szívünket.
Király Péter, az intézmény alapítója szólít meg bennünket, és invitál be egy közösségi helyiségbe, ahová velünk tart egy vörös szőrű macska, Olivér is. A négylábú magánéletébe hamar bepillantást nyerünk, megtudjuk ugyanis, hogy az immár tízéves cica nem sokkal azután került az alapítványhoz, hogy gazdái házassága tönkrement. A történtek után egyik fél sem akarta gondját viselni, így Olivér arra kényszerült, hogy egy új helyen, új környezetben töltse a karácsonyt, arra várva, hátha valaki örökbe fogadja.
Ebben reménykedik az a másik 200 állat is, amelyek szintén itt találtak menedékre. A Farkaserdő szélén fekvő terület több mint három évtizeddel ezelőtt még egészen máshogy festett, Király Péter elképesztően nagy utat tett meg azóta, hogy kezdő állatorvosként az egykori sittlerakó helyére megálmodta a Rex Állatszigetet.
Az álom azóta valóra vált, főként annak köszönhetően, hogy az elmúlt 31 évben sok olyan, hozzá hasonló jóérzésű munkatársra, önkéntesre és nagyvonalú támogatóra talált, akik ugyanúgy jobbá akarták tenni a világot: emberek és állatok világát egyaránt. Annak idején egy olyan ismeretlen terepre tévedtek, ahol nem volt kijelölt nyomvonal, és az út végén nem kecsegtettek kitüntetésekkel, jutalmakkal. Csak feladatok voltak, amelyek még vannak ma is, de már jól ismerik a célt, és tartják az irányt. Arra a kérdésre, hogy honnan jön ez az elhivatottság, úgy felel:
Hiszek abban, hogy a teremtő mindent beleadott, és remekműveket alkotott akkor, amikor megteremtette, és gondjainkra bízta az állatokat. Porontykorom óta ösztönös késztetést érzek arra, hogy szorosabb barátságot kössek a minket körülvevő, lenyűgözően sokszínű szőrös, tollas és pikkelyes lényekkel. Állatvédelmi központunkban az állati történeteket napról napra az élet írja. Hitem szerint emberré válásunk legemberibb eseménye az volt, amikor a farkast magunkhoz vettük. Embertelenné válásunk legszégyenletesebb megnyilvánulása pedig az, amikor a legjobb barátot sorsára hagyjuk
– fogalmaz, kiemelve, hogy a menhelyen nap mint nap „az embertelenség áldozatait” kívánják felkarolni. A tüneti kezelés mellett pedig a prevencióra is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni, és megtanítani a még kiskorú utódokat arra, hogy miként tudnak állatszerető emberré válni.
„Egyfajta »török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja« misszió ez, melyben szerencsére egyre több a »magyar gyerek«, akikkel vállvetve haladunk egy állatszeretőbb világ felé” – egészíti ki.
Beszélgetésünkhöz Koleszár István, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója is csatlakozik, hogy elmesélje: az év szinte minden napján befogadnak egy állatot, és nagyjából az örökbefogadások száma is 340-350-re rúg. A december még ezzel együtt is kifejezetten mozgalmas időszaknak mondható, ilyenkor a ki- és a beáramló „forgalom” is átlagon felüli.
Az emberi felelőtlenség ezekben a hetekben még inkább megmutatkozik, még akkor is, ha a többségben nem a rosszindulat munkál. Vannak, akik szaloncukorral, csokival és egyéb édességekkel tömik meg kedvencüket, míg mások máig a szilveszter alapkellékeként tekintenek a petárdára, nem törődve azzal, hogy az megijeszti, és elkóborlásra készteti az állatokat. A szakember szerint rendkívül fontos, hogy ilyenkor négylábú társaink számára csendes, szökésmentes helyet biztosítsunk. Bár sokan nem tudják, de aki ezt nem teszi meg, és hagyja, hogy a kutyája elkószáljon, akár 75 ezer forinttól egészen 450 ezer forintig terjedő bírságot is kaphat.
Koleszár István úgy véli, azt mindenképpen pozitívumként kell értékelni, hogy sok járókelő már nem megy el szó nélkül egy közterületen császkáló állat mellett, az emberek egyre gyakrabban kérnek segítséget, értesítik a menhelyeket, esetleg a hatóságot, ha olyat látnak, ami jogszabályba ütközik. A fejlődés ellenére még hosszú út áll előttünk, egyesek ugyanis máig zokszó nélkül megválnak korábbi kedvencüktől. Tipikus eset például, hogy amikor meghal a család egy tagja, a rokonság az ingatlant és a vagyont örömmel magához veszi, de az elhunyt személy kutyájára vagy macskájára már nem tart igényt.
Rendkívül szomorúak vagyunk, ha ilyen történetekkel találkozunk, márpedig megesik, méghozzá igencsak gyakran. Emiatt is találtuk ki az örökös őrangyal-programot, melynek lényege, hogy az az idős gazdi, aki biztosra szeretné venni, hogy kórházi kezelése idején vagy netán halála után is lesz valaki, aki gondoskodik a kedvencéről, szerződést köthet velünk, és némi támogatásért, adományért cserébe mi ezt garantáljuk. Ez így egy win-win szituáció
– fejti ki az igazgató.
Visszatérve az ünnepekre: az állatok fogadása mellett a négylábúak gazdihoz juttatása is felpörög ebben az időszakban, és ugyan minden évben a csapból is az folyik, hogy ne ajándékozzunk az ünnepekre élő szőrmókot – mert az elhamarkodott, előzetesen nem tisztázott szándéknak sok esetben felelőtlenség a vége –, Király Péter arra figyelmeztet: a valóság ennél sokkal összetettebb. Statisztikák szerint a karácsonyra vagy más, különleges alkalomra ajándékozott állatokat az átlagnál nagyobb becsben tartják, a háttérben vélhetően az áll, hogy a gazdit a kis kedvenc egy számára fontos – sok esetben már eltávozott – személyre emlékezteti.
„Természetesen az elhamarkodott döntéseket továbbra sem támogatjuk, de érdemes a sztereotípiákat időről időre felülvizsgálni” – jegyzi meg az alapító, majd hozzáteszi: az ajándékozás mellett decemberben amiatt is gondolkodnak többen örökbefogadásban, mert ezekben a hetekben sokkal mélyebben élik át azt, hogy mennyire egyedül vannak.
Tíz évvel ezelőtt ezért is találta kis az alapítvány, hogy négylábú szeretetfutár néven olyan örökbefogadási programot indít, amely kifejezetten az idős, magányos, reményvesztett embereket célozza meg. A feltételeknek természetesen itt is meg kell felelni, kutya esetén háromszor, cica esetén előzetesen minimum kétszer kell találkozni a kiszemelttel, de ha megvan a kémia, azzal mindkét fél élete pozitív fordulatot vehet.
A futárszolgálat egyirányú, a visszaszállításról jellemzően már nem kell gondoskodni, hiszen ki akarna megválni egy négylábú szőrös szeretetkazántól, aki szuperül befűtötte a lakást?
– teszi fel a kérdést metaforikusan Király Péter, hozzátéve, hogy ha valakinek még sincs lehetősége arra, hogy egy állatról gondoskodjon, ma már virtuálisan is örökbe fogadhat. Ilyenkor a kiválasztott kedvenc továbbra is a menhelyen él, az ellátás anyagi fedezetéről viszont az örökbefogadó gondoskodik, támogatva ezzel az intézmény működését.
„Minden segítség jól jön, az adó 1 százalékából befolyó összegek jóformán már csak a munkabéreket fedezik, még úgy is, hogy a kollégák jóval a piaci fizetések alatt kapnak juttatást, sokszor inkább elhivatottságból teszik a dolgukat. Ha csak tehetjük, mi is segítünk a nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő vidéki menhelyeknek, mert hiszünk abban, hogy akinek van, vagy akinek több van, annak igenis segítenie kell az elesetteken” – hangsúlyozza Koleszár István.
Ha a Rex Állatsziget vezetői az új esztendőre egyet kívánhatnának, az egyértelműen az lenne, hogy befejezhessék annak az országszerte egyedülálló állatvédelmi oktatóközpontnak a felépítését, amely a gyerekek edukációja szempontjából a jövőben rendkívül fontos szerepet tölthet be.
A kiállításoknak, tematikus programoknak és nyári táboroknak egyaránt helyet adó Felelős Állattartás Háza jelenleg szerkezetkészen áll. Az, hogy idáig eljutottak, javarészt egy nagylelkű, negyven évig külföldön élő, majd hazatérő, és végül távozó magyar karmesternek köszönhető, aki állatbarát emberként úgy döntött, hogy a hagyatékát erre a projektre fordítja. Emellett az újpesti önkormányzattól is kaptak némi segítséget, és nagyon bíznak abban, hogy a jövőben talán állami támogatáshoz is hozzájuthatnak, de még ezzel együtt is biztos: bizony, civilekre is szükség lesz.
„Boldoggá tesz a tudat, hogy a közös akaratból megépülő országos oktatóközpont generációknak nyújthat segítséget abban, hogy megismerjék négylábú társainkat, és visszakapják méltó rangjukat, újra az »ember legjobb barátaivá« válva. Tudjuk, a feladat óriási, a források egyre szűkülnek, és a végrehajtásához kevesen vagyunk, így nagyívű terveink megvalósítását csakis a velünk hasonló gondolkodású emberekkel közösen vihetjük sikerre. Mégis hiszünk abban, hogy kalákában sikerül még jobbá tenni a világot utódaink és az állatok számára egyaránt” – mondja Király Péter.
Szavait az igazgató annyival egészíti ki, hogy a jövő egyértelműen a gyerekeké, őszintén hisznek abban, hogy a szemünk láttára felnőhet egy olyan generáció, amely számára már egyértelmű lesz: állatokat semmilyen formában nem bántunk.
„Meggyőződésem, hogy minden gyermek állatbarátnak születik. Aztán az, hogy ebből az ösztönös érzésből mi marad meg, már nagyban függ a szülőtől is. Mi a foglalkozásainkkal mindenképpen a szeretetet és a felelősségvállalást igyekszünk erősíteni” – teszi hozzá.
Bárki, aki segíteni szeretné az oktatóközpont felépítését, többféleképpen is megteheti.
„ Örömmel buzdítanám az olvasókat arra, hogy aktívan járuljanak hozzá ők is a nemes ügy sikeréhez” – egészíti ki Király Péter.
(Borítókép: Koleszár István (b) és Király Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)