Index Vakbarát Hírportál

Csütörtök hajnalban tetőzhet a Duna a fővárosban

2023. december 27., szerda 11:32

A heves esőzésnek és a nem várt tavaszi időjárásnak köszönhetően áradásnak indult a Duna, és már az egész országban árvízveszélyt hirdettek. Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán azt írta, hogy 2023. december 26-án 16.30 órától II. fokozatra módosította a Buda-Észak árvízvédelmi szakaszra elrendelt árvízvédekezési készültség fokozatát, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az I. fokú védekezés van érvényben a fővárosban. A szakértők szerda estére vagy csütörtök reggelre várják a folyó tetőzését.

Az ország nagy részén kilépett már medréből a Duna, Győrben autókat kellett kiemelni a vízből, Esztergomnál pedig sétálóutcákat és a parkos területeket tette járhatatlanná az ár, valamint ott is többfelé útlezárásokkal védekeznek a nagy mennyiségű víz ellen. 

Mint írtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest rakpartja több helyen víz alá kerülhet. Ezért a rakpart nemcsak a járművek elől van lezárva, hanem a gyalogosok számára is tilos ott tartózkodni, mivel az áradás miatt számukra is veszélyes lehet.

Karácsony másnapján közel 1200 kilométeren volt már árvízvédelmi készültség, amikor az árvízhullám Esztergomnál tartott.

A fővárosban december 28-ra várjuk a tetőzést

– írta Facebook-oldalán az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az elmúlt napokban Európa jelentős részén, így Magyarországon is ciklonok és frontjaik okoztak változékony időjárást. Az ünnepek alatt is folytatódott a változékony, csapadékos és szeles időjárás, több hullámban hullott további 15-60 milliméter, néhány osztrák vízgyűjtőn 60-80 milliméter közötti vegyes halmazállapotú csapadék, miközben jelentős enyhülés kezdődött – írták.

Szerda estére már 680 centiméteres vízállást várnak Budapesten.

Egyetlen nap alatt 50 centimétert emelkedett a vízállás, „már az alsó rakpartot nyaldossa a folyó vize”.

Mint ismert, a budai, és a pesti alsó rakpartot is lezárták az árvízveszély miatt, mivel bármelyik pillanatban kiléphet medréből a Duna, ami mind az autósokra, mind a gyalogosokra nézve életveszélyes lehet – írja az Időkép.

Több útszakaszt lezártak, a tömegközlekedés is változik

A BKK Info közölte, a Duna magas vízállása miatt a következő tömegközlekedési eszközök járnak rövidített útvonalon:

Ezek helyett ajánlják, a 4-es a 6-os villamos, a 15-ös autóbusz, valamint a metrók (M1,M2,M3,M4) igénybevételét. 

Az áradások miatt több útszakaszt is lezártak, és továbbra is zárva tartanak. Lezárásra kell készülni:

– írja az Útinform.

(Borítókép: Árad a Duna Neszmélynél 2023. december 26-án. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)

Rovatok