Index Vakbarát Hírportál

Kábítószer-kereskedőket tartóztattak le Szegeden

2023. december 27., szerda 11:24

Anya és fia szegedi lakásukban árultak drogot éveken keresztül, most őrizetbe vették őket – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

Szanka Ferenc közölte, a gyanúsítottak ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás. A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly óta édesanyjával közösen szerzett be új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt, valamint amfetamint és marihuánát.

A drogokat közösen értékesítették szegedi házukban a fogyasztóknak vagy az azokat továbbadónak. A rendőrség házkutatást tartott a gyanúsítottaknál, és kábítószert, valamint azok értékesítéséhez szükséges eszközöket foglalt le. Ezt követően a nyomozó hatóság előbb az édesanyát, majd a fiát állította elő és vette őrizetbe. 

Ügyészi indítványra – a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt – a bíróság elrendelte a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását – közölte a csoportvezető ügyész az MTI-vel.

Rovatok