Index Vakbarát Hírportál

Karácsony másnapján találtak meg egy három hete eltűnt férfi holttestét Szegeden

2023. december 27., szerda 15:19

December 7-én délután veszett nyoma a szegedi L. Gergőnek. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a 40 éves férfi keresését, de sem az ismerősei között, sem a köztereken nem találták meg.

A Szeged365-nek nyilatkozó család már az eltűnés után a legrosszabbtól tartott. A férfinek magánéleti gondjai voltak: édesanyja halála után elhagyta az élettársa és magával vitte közös kislányukat is. 

Elmentem, dolgom van!" – ezzel a mondattal búcsúzott el lakótársától Gergő eltűnésének napján.

Aznap délután fél négykor küldött egy üzenetet a lányomnak, amiben arra kérte, hogy vigye el a kutyáját, mert ő befejezte. Vártuk, hogy majd hazamegy, de ez nem történt meg azóta sem

– mondta a Ripostnak Gergő bátyja, Ferenc.

„Ma találták meg az öcsémet egy kiserdőben"

A rendőrök karácsony másnapján, december 26-án találták meg Gergőt. „Részvétünk” – ezzel a szöveggel került fel a Szeged365 közösségi oldalára egy poszt, amelyben jelezték, hogy a december elején eltűnt férfit már nem keresi a rendőrség.

A poszthoz az eltűnt férfi testvére is hozzászólt, mint írta: „ma találták meg öcsémet egy kiserdőben”. Mint a hozzászólásból kiderült, sajnos „önkezével vetett véget életének”.

Idő közben a rendőrség oldaláról is eltűnt a felhívás, tehát már hivatalosan sem keresik az eltűnt férfit. Őszinte részvétünk a családnak!

Rovatok