Index Vakbarát Hírportál

Megválasztották az év halát

2023. december 31., vasárnap 13:32

A Magyar Haltani Társaság szervezésében immár 15. alkalommal választották meg az év halát, mely idén a réti csík lett. A dobogó második fokára a garda, míg a harmadikra a laposkeszeg (k)úszott fel.

A december 31-én 12 óráig beérkező 3875 szavazat alapján a győztes hal a voksok közel felét, 49 százalékát kapta. A második helyezett garda a szavazatok 30, míg a harmadik helyezett laposkeszeg a voksok 21 százalékát szerezte meg.

A Magyar Haltani Társaság a győztes állatról az alábbi leírást adta:

A réticsík erősen megnyúlt, vaskos testű halunk. Alapszíne okkersárga, a háta sötétbarna. Fejét barnásfekete foltok, az oldalát ugyanilyen színű hosszanti sávok és pettyek díszítik. Szemei kicsik, alsó állású szája sem nagy, ám körülötte öt pár bajuszszál található. Lekerekített úszói ugyancsak kicsik, de igen gyors és erőteljes kígyózó mozgásra képes. 

Jellemzője, hogy oxigénszegény viszonyok között is megél, mert vérerekben gazdag utóbele képes oxigént felvenni a lenyelt levegőből. A saját maga által kimélyített gödrökben még akkor is életben maradhat, amikor a mocsár vize eltűnik, s a lágy iszap felszíne cserepesre szárad.

„Amíg nagy lápjaink és mocsaraink »éltek«, népélelmezési cikknek számított a réticsík. A növényekben gazdag, iszapos medrű vizekben ma is sokfelé megtalálható, de az állományai kicsinyek és veszélyeztetettek, ezért védettek. A faj természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer forint” – tájékoztattak.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2022-ben a bodorka lett az év hala.

Ahogy arról szintén írtunk, a Nyíregyházi Állatpark dolgozói az év állatát is megválasztották, de már megvan az év szava is.

Rovatok