Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy mikor köthet szerződést a kormány a reptér visszavásárlásáról

2024. január 2., kedd 18:01

Orbán Viktor miniszterelnök decemberi nemzetközi sajtótájékoztatóján elárulta, bármelyik nap történhet bejelentés a reptérvásárlással kapcsolatban. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint 2024 tavaszán kerülhet sor a szerződéskötésre.

A végén vagyunk már a folyamatnak, bármelyik nap történhet bejelentés – válaszolta Orbán Viktor december 21-i nemzetközi sajtótájékoztatóján a reptérvásárlásra vonatkozó kérdésre.

Az atv.hu érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről úgy fogalmaztak, hogy „a visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között, jelenleg már egy olyan fázisban tartanak, ahol a felek között nagyon közel a végleges megállapodás”.

A szerződéskötésre 2024 tavaszán kerülhet sor

– közölte a Nagy Márton vezette tárca, hozzátéve: „A reptér kiemelkedő stratégiai eszköz, amelyet a Gyurcsány-kormány elherdált. A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű, ugyanis a legnagyobb volumenű és legkomplexebb ügylet a rendszerváltás óta”.

Rovatok