Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség arra a férfira, aki 2021 nyarán a XIV. kerületben található templomban vallási tárgyakat rongált meg.
A vádirat szerint a 49 éves férfi 2021. június 30-án bement a Bosnyák téren egy templomba, ahol különböző kegyeleti tárgyakat rongált meg – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Az elkövető több szoborban is kárt okozott, egy üvegtárgyat és egy zászlórudat is összetört, valamint gyertyatartókat rongált meg.
Ezeknek egy része javítható volt, de a férfi több mint százezer forintos kárt okozott.
Az igazságügyi elmeorvos szakértői véleménye szerint az elkövető enyhe-közepes fokban korlátozott volt, ezért nem látta át teljesen tettének következményeit.
A férfit vallási tisztelet tárgyának megrongálásával vádolják. Az ügyészség indítványozta, hogy az elkövető – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésében végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kapjon.
A rongálóról egy korábbi videót is megosztottak, amelyen éppen a templom felé tart.