Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid ismét üzent Lázár Jánosnak a Budapest-bérletek miatt

2024. január 2., kedd 06:47

„Elképzelhetetlennek és elfogadhatatlannak tartom, hogy több százezer embernek két bérletet kell venni, kétszer annyiért márciustól” – így összegezte a legfrissebb fejleményeket a Budapest-bérlettel kapcsolatban Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár.

Mint ismert, a Budapesti Közlekedési Központ december 29-én, pénteken olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV–HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését. Azonban most a MÁV–Volán Csoport közölte, hogy legfeljebb 2024. március 1-ig használhatók a bérletek.

ennek értelmében a vonatokra, a Volán-buszokra és a HÉVekre nem lesznek érvényesek a BKK bérletei.

Az RTL most megszólaltatta Vitézy Dávidot, a korábbi közlekedésért felelős államtitkárt, valamint Karácsony Gergely főpolgármestert. 

Karácsony Gergely nem érti, hogy mi a baj

„Több százezer ember minden nap a MÁV-csoport, a HÉV, a vasút és a Volán szolgáltatásaival közlekedik Budapesten belül. Ingázók Budapesten kívülről, de azon belül is nagyon sokan használják. Elképzelhetetlennek és elfogadhatatlannak tartom azt, hogy nekik mostantól két bérletet kell venni, kétszer annyiért márciustól” – összegezte Vitézy Dávid.

Ahogy azt elsőként megírtuk, a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium egy elszámolás miatt szüntetné meg a rendszert: akkor úgy fogalmaztunk, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) álláspontja szerint Budapest Főváros Önkormányzata mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, és mivel az ÉKM ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.

Vitézy Dávid szerint a főpolgármesternek és Lázár Jánosnak be kellene zárkóznia egy szobába, ahonnan addig nem tudnának kijönni, amíg nem születik meg a megállapodás.

A főpolgármester szerint azonban pont a volt közlekedésért felelős államtitkár tudja a legjobban, hogy Lázár Jánossal a tárgyalások nem így működnek.

A főpolgármester ezt követően leszögezte: A pénzügyi elszámolásnak nincs köze a Budapest-bérlethez. „Valójában mi sem értjük, hogy mi történik. Van egy működő rendszer, ami mindenkinek jó, azonban Lázár Jánosnak lehet, hogy nem. A pénzügyi vitáknak, amik felmerülnek, semmi közük a Budapest-bérlethez” – összegezte Karácsony Gergely.

Rovatok