Index Vakbarát Hírportál

Akadozott a Telekom és a Vodafone hálózata

2024. január 2., kedd 12:42

Kedden délelőtt országszerte probléma jelentkezett a mobilhálózatokon, rengeteg telekomos és vodafone-os nem tudott telefonálni. Kora délutánra mindkét szolgáltató megoldotta a problémát.

Országszerte probléma van a telekomos és vodafone-os hálózatokkal. Hogy pontosan mi az ok, azt egyelőre nem tudni, de a hvg.hu értesülései szerint a hanghívásokat érinti a probléma, ugyanis akik hívást próbáltak indítani, azokat az alábbi üzenet fogadta:

Nincs regisztrálva a hálózaton.

Míg akik hívásban voltak, azoknak megszakadt a beszélgetésük.

Mint írják, a hagyományos telefonálás sem működik rendesen a wifihálózat igénybevétele (VoWiF, Wi-Fi Hanghívás) esetén, valamint a Telekom otthoni szolgáltatásaival is gond van, sokaknál leállt a tévészolgáltatás.

Az Indexnek sikerült elérnie a Vodafone-t

Kerestük a Vodafone-t, akik a leállással kapcsolatban közölték, hogy a kimaradást áramszünet okozta az egyik szerverközpontban, a forgalom átirányításának ideje alatt a szolgáltatások az ország több pontján nem voltak elérhetőek.

A szolgáltató munkatársai a hibát elhárították, így a mobilszolgáltatások ismét zavartalanul működnek.

Ugyanakkor előfordulhat, hogy néhány mobilkészülék automatikusan nem csatlakozik újra a hálózathoz. Ezekben az esetekben egyszerű megoldásként javasolják a készülékek újraindítását, vagy repülőgép üzemmódba váltását, majd visszaállítását, amely megoldja a problémát.

Mivel jelenleg ügyfélszolgálatuk túlterhelt, ezért a Vodafone azt kéri ügyfeleitől, hogy az esetleges teendőkkel kapcsolatban a Vodafone Magyarország Facebook-oldalát látogassák meg, ahol további információkat találnak.

A Telekom is megoldotta a problémát

A Magyar Telekom a közösségi oldalán közölte: áramellátási hiba miatt a Telekom IPTV és Telekom TV szolgáltatásai, valamint a mobil hangszolgáltatás elérhetősége kedden délelőtt akadozhatott. Posztjuk frissítésében már azt írták, „mobilszolgáltatásunk, valamint IPTV és Telekom TV szolgáltatásunk helyreállt”.

Több hírportál sem érhető el

A telefonos hálózatok mellett több magyar hírportál sem volt elérhető. A Mediaworks portfóliájába tartozó Világgazdaság mellett a Magyar Nemzet, az Origo és a Mandiner sem volt megnyitható kedd délelőtt, valamint a vármegyei lapok sem töltöttek be.

Rovatok