Index Vakbarát Hírportál

Az ellátás működőképessége érdekében vidéki mentőket vezényelhetnek Budapestre

2024. január 3., szerda 06:53

Kiszivárgott egy vezető mentőtiszt levele, amely szerint „bármelyik mentőegység bármikor távolabbi területre, leginkább Budapestre vezényelhető”.

Az RTL Híradó birtokába jutott egy levél, amelyben az egyik megyei vezető mentőtiszt december végén az átvezénylésekről tájékoztatta a vidéki állomásvezetőket.

A főigazgató bajtárs egyértelművé tette számunkra, hogy bármelyik mentőegység bármikor távolabbi területre, leginkább Budapestre vezényelhető

– olvasható a levélben. Ezeket a mentőegységeket át is jelentkeztetik budapesti egységként.

Egy név nélkül nyilatkozó, vidéki mentődolgozó elmondta a Híradónak, előfordul, hogy naponta húsz autót rendelnek a fővárosba, akár egészen távoli helyekről is, például Pécsről vagy Szombathelyről.

Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke úgy látja, a statisztika kozmetikázásáról van szó, egy mentőautó így két adatban is szerepel.

Győrfi Pál a Híradó kérdésére közölte, hogy minden lehetséges eszközt kihasználnak a szükséges mentőkapacitás biztosítására, valamint folyamatosan dolgoznak a mentődolgozók munkavégzéssel kapcsolatos komfortjának javításán. „A fővárosi szolgálat módot ad a szakmai tapasztalatcserére, a rutin bővítésére is, amivel legtöbben önkéntesen, és szívesen élnek” – jegyezte meg az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Rovatok