Index Vakbarát Hírportál

Lengyel László: A Fidesz részéről ideológiai háború lesz az EP-választás kampánya

2024. január 3., szerda 10:23

Azért van ennyi bizonytalan választó, mert nincs alternatív ellenzék, nincs egy olyan csapat, akik megértenék, hogy csak egyetlen ellenfelük van: Orbán Viktor – mondta Lengyel László az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden. A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint „ideológiai háború lesz a Fidesz részéről, karaktergyilkos kampányok”.

A műsorvezető felvetette, hogy bár a Fidesz az utóbbi időszakban vesztett a támogatottságából, ha most lennének a választások, így is nyerne. Lengyel László válaszul kritikus megjegyzéseket tett a magyar társadalom jelenlegi politikai állapotára, megjegyezve, hogy „az első és legnagyobb baj”, hogy lényegében a társadalomban az egyetlen dinamikus erő Orbán Viktor és a szűk köre.

„Olyan, mintha egy néma társadalmat próbálnánk felébreszteni, hogy válaszoljon már valamire” – fogalmazott a közgazdász-politológus.

Lengyel László példaként hozta fel az elmúlt évi „brutális inflációt”, amely a felmérések alapján sokak szerint a kormány hibája, ez mégsem látszik meg a szavazási preferenciákon.

„Hiba lenne a propagandát okolni”

A műsorvezető felvetette, hogy akik elpártolnak a Fidesztől, nem feltétlen lesznek ellenzéki szavazók, inkább a bizonytalanok táborát erősítik. Gyurcsány Ferenc szerint azért, mert túlnyomórészt a kormánypárt üzenetei jutnak el a szavazókhoz. Lengyel László a felvetésre kifejtette, hogy

hiba lenne a propagandára fogni, hogy a Fidesztől elpártoló szavazók még így sem az ellenzék táborát erősítik, hiszen például a közösségi oldalakon semmi sem akadályozza a független gondolat terjedését.

A szakértő elismerte, hogy az Orbán-rendszer üzenetei szinte teljesen átmennek a társadalomba, mindenkihez eljutnak, de „mi az ellenzék önálló üzenete? Amit ő talált ki, és amit mindennap elmond?”. Lengyel László kijelentette:

az ellenzék nem végzi el a munkáját.

Lengyel László megemlítette, hogy az ellenzéknek nincs egyértelmű álláspontja az európai parlamenti és önkormányzati választásokkal kapcsolatban, és szerinte érdemesebb lenne egyértelmű és meggyőző üzenetekkel a választókhoz fordulni.

„Elég lenne csak egy-egy mondatot üzenni, amit el lehetne juttatni a szavazókhoz” – fogalmazott, majd hozzáfűzte: „azért van ennyi bizonytalan választó, mert nincs alternatív ellenzék, nincs egy olyan csapat, akik megértenék, hogy csak egyetlen ellenfelük van: Orbán Viktor”.

De Orbán Viktorhoz még el sem értek, előbb egymást csépelik. Orbán Viktort kellene egyszer megütniük, és ez eddig még nem sikerült

– fogalmazott Lengyel László, hozzátéve, hogy még van fél év a választásokig, az elég idő, hogy kitalálják a megfelelő üzenetet, és eljuttassák a választókhoz.

Az elnök-vezérigazgató szerint a Fidesz valószínűleg ismét Brüsszellel kampányol majd, ami „bele akar vinni a háborúba”, de a migránsok is újra középpontba kerülnek.

„Ideológiai háború lesz a Fidesz részéről, karaktergyilkos kampányok” lesznek Karácsony Gergely és a többi polgármester ellen – vélekedett Lengyel. A kérdés szerinte, hogy a Fidesz szavazóinak ez elég lesz-e.

Rovatok