Index Vakbarát Hírportál

Késsel fenyegetve raboltak Kecskeméten

2024. január 4., csütörtök 10:50

A Kecskeméti Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben. Az elkövetők Kecskeméten, éjszaka követtek egy négyfős, fiatalokból álló baráti társaságot, majd amikor utolérték őket, az egyik vádlott elővette a kését, pénzt követelt, a másik pedig ráerősített társa fenyegetésére.

A vádirat szerint a büntetett előéletű vádlottak 2023. június 23-án éjjel, egy Kecskemét belvárosában lévő bolt előtt találkoztak a három fiatal férfiból és egy fiatal nőből álló társasággal. Amikor a társaság elindult a bolttól, a vádlottak utánuk mentek, és a társaság egyik férfi tagját próbálták magukkal hívni szórakozni. Ezt megakadályozandó az egyik fiatal elhúzta barátját az elkövetőktől. Erre válaszul az idősebb vádlott meglökte és tenyérrel arcon ütötte a közbeavatkozó férfit.

Ezután a négyfős társaság hazaindult, a két vádlott azonban tovább követte őket, és amikor utolérték őket, az idősebb vádlott ismét megütötte a korábban társát elhúzó férfit, majd a zsebéből elővett egy 15 centiméter pengehosszúságú kést, azt letette maga elé, és közölte, hogy ő „már embert is ölt”. Ezután 3 ezer forint átadását követelte. A fiatalabb vádlott – társa fenyegetését nyomatékosítandó – félrehívta az egyik fiatalt, és azt mondta neki, hogy ismeri a társát, és jobban járnak, ha a kért összeget átadják.

A fenyegetések hatására a társaság a pénz átadása mellett döntött, és ezért a vádlottakkal egy közeli bankautomatához mentek, ahol a sértett felvette a kért 3 ezer forintot, és azt átadta az elkövetőknek. Útban a bankautomata felé az egyik fiatal telefonon rendőri segítséget kért, aminek eredményeként az elkövetőket pár perccel a pénz átadása után elfogták és őrizetbe vették.

Az idősebb vádlottnak a rabláson felül három lopásért is felelnie kell. A férfi 2023 májusában feltört egy autót, valamint 2023 júniusában betört egy zárva lévő kecskeméti étterembe. A vádlott az autóból egy 90 ezer forint értékű projektort, míg az étterem kasszájából 19 ezer forint készpénzt zsákmányolt. Az elkövető 2023. május 29. napján pedig a bankautomatából éppen pénzt felvevő sértett kezéből kivette a felvett 2 ezer forintot, majd a segélyhívás miatt elővett, 60 ezer forint értékű mobiltelefont, és elfutott.

Az ügyészség a két férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, az idősebb vádlottat pedig a rablás mellett 2 rendbeli lopás bűntettével, garázdaság és lopás vétségével is vádolja, és mindkét vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Rovatok