Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar településen mutatták ki a madárinfluenzát

2024. január 4., csütörtök 21:22

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye korábban még nem érintett területén mutatta ki a magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állatállományt felszámolják.

Abádszalókon, a mintegy 7 ezer példányt számláló fácántelepen az állattartó az állatok étvágytalansága, idegrendszeri tünetei, megemelkedett elhullása miatt gyanakodtak a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból – közölte honlapján csütörtökön a hivatal.

A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Folyamatban van a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás is.

A madárinfluenza-esetek az országban továbbra is elszórtan fordulnak elő. A fennálló megfigyelési körzetek jelentős részét az állategészségügyi hatóság várhatóan a héten feloldja, ez azonban nem jelenti azt, hogy lazítani lehetne a fegyelmen – figyelmeztet a hivatal.

A baromfiállományok betegségtől való megóvása érdekében továbbra is minden szükséges intézkedést meg kell tenni. Az ágazat és a hatóság közös érdeke a betegség mielőbbi felszámolása, a madárinfluenza-mentesség visszanyerése – írták.

Rovatok