Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzéki polgármester szerint a fideszes vezetés bűneit fizettetnék meg velük

2024. január 4., csütörtök 12:04

A terézvárosi önkormányzat szerint még az előző ciklusban elkövetett jogsértésekért követel vissza a kerülettől uniós támogatást a Miniszterelnökség.

„Az önkormányzat korábbi, fideszes vezetésének az előző ciklusban elkövetett jogsértéseiért követel vissza EU-s támogatást a Miniszterelnökség Terézvárostól. Az időzítés furcsa: éppen az önkormányzati kampány idején került felszínre egy 2016-os szabálytalanság” – olvasható a terézvárosi önkormányzat közleményében, amelyet Soproni Tamás, a kerület momentumos polgármestere is közzétett.

A közleményben úgy fogalmaztak: „A Miniszterelnökség megállapításai szerint a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat energetikai felújításával kapcsolatban lebonyolított 2016-os közbeszerzés során súlyos jogsértések történtek. Olyan jogsértések, amelyek befolyásolhatták a verseny tisztaságát. A megállapítások szerint a Hassay Zsófia vezette önkormányzat a munkaterületet nyolc hónapos késéssel adta át a kivitelezőnek úgy, hogy kiviteli tervek egyáltalán nem voltak még akkor sem. Az elkészült beruházást a támogatási szerződés szerint 2019. szeptember 7-én legkésőbb át kellett volna adni, ám ez sem történt meg, hiszen nem volt kész a munka.”

A fenti, rendkívül súlyos hiányosságok miatt a Miniszterelnökség nem 2016-ban (a közbeszerzési eljárást követően), és nem 2019-ben (a tervezett befejezés idején) kezdett vizsgálódni, hanem most, 2023 végén, és csaknem 24 millió forintot akar visszafizettetni a jelenlegi városvezetéssel a korábbi, fideszes vezetés hibái miatt

– mutatott rá az önkormányzat.

Terézváros jelenlegi vezetése úgy látja: „Az eljárás furcsaságoktól is hemzseg, hiszen a kivitelezőt a szokásostól eltérően nem nyílt, hanem meghívásos eljárásban választotta ki a kerületvezetés. Az eljárás lebonyolítását érthetetlen okokból kiszervezték a Nagy és Kiss ügyvédi irodának, melynek egyik névadója a korábbi MNB-alelnök, jelenlegi gazdasági miniszter testvére. A munka folyamatos húzódása kétségbe vonta az ajánlatok értékelésének korrektségét és a végső győztes személyét is.”

Soproni Tamásék leszögezték, a dátumokból és a kifogásolt eljárási szabályokból „világosan látszik, hogy a történtekhez a jelenlegi városvezetésnek semmi köze. Ugyanakkor olyan súlyos szabálytalanságokról van szó, amelyek miatt nem vállalhatja a felelősséget a jelenlegi testület”.

Rovatok