Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálat indul a BKK-nál az Index cikke miatt

2024. január 5., péntek 06:49

Vizsgálatot indít a BKK, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett az Index birtokába az a levelezés, amelyet Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója írt a cég igazgatósági tagjainak.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója szerint a cégnél azon dolgoznak, hogy a Budapest-bérlet megszűnése miatt érintett közlekedők a lehető legegyszerűbb módon juthassanak el A-ból B-be.

Az ügynek több fejleménye is volt a napokban:

A vezérigazgató az ATV Start című műsorában azt is elmondta, bízik abban, hogy az eddigi közlekedési struktúra nem ér véget március elsejével, és „elfogadhatatlannak” tartja ennek a lehetőségét.

Walter Katalin hangsúlyozta, hogy eddig még nem mondta fel egyik fél sem a hatályban lévő megállapodást, valamint hozzátette, hogy a sajtón keresztüli üzengetésen túl konkrét információval még nem rendelkeznek.

Kiemelte, mostantól azon dolgoznak, hogyha március 1-től tényleg megszűnne a Budapest-bérlet, akkor milyen alternatív megoldásokat tudnak nyújtani az utasaiknak.

De a fő cél, hogy a jelenlegi megállapodás megmaradjon

– jelentette ki Walter Katalin.

A vezérigazgató a műsorban arra az Index-cikkre is kitért, amely a Walter Katalin és a BKK igazgatósági tagjai között zajló levelezést dolgozta fel.

Az Index birtokába került belső BKK-s levelezésből kiderült, hogy december végén utolsó ajánlatot kapott a kormánytól a főváros a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, HÉV-ek és buszok közös működtetésének folytatására, ezt azonban a főváros és a BKK nem fogadta el.

A BKK vezérigazgatója erre reagálva azt mondta:

Vezérigazgatóként nyilván feladatom, hogy erről – ünnepnapok ide vagy oda – tájékoztassam az igazgatóságot is. Ebből az e-mailből emelt ki az Index egyes részeket, másokat elfelejtve.

Mint mondta, tudtak arról, hogy a minisztérium a 2022-es elszámolási vitát lezártnak tekinti, és emiatt nem akar hosszabbítani. Majd hozzátette, hogy az ügyben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, ki szivárogtatott.

A műsorban Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke is megszólalt, aki szerint a BKK-bérlet-botrány egy elszámolási vita része, és a két ünnep között összehozott megállapodása határozatlan idejű, nem jár le márciusban, csak ha valaki felrúgja.

Három forgatókönyv?

Vitézy Dávid csütörtökön az ATV műsorában elmondta, szerinte melyik az a három forgatókönyv, ami megoldhatja a problémát: 

A volt közlekedési államtitkár a műsorban azt mondta, szerinte Karácsony Gergely félreértette korábbi kijelentését, amelyben arról beszélt, hogy a főpolgármester és Lázár János közösen felelősek a helyzet megoldásáért.

Mint mondta, ezzel pusztán az érvényes jogszabályi helyzetet írta le, ami szerint a miniszter és a helyi önkormányzat felel a kérdésért, és nem politikai értékítéletet kívánt mondani. 

Rovatok